Leszúrtak egy 23 éves férfit Angyalföldön

MN

2018. január 13., szombat 14:49, frissítve: szombat 15:32

Szombat délután egy óra körül érkezett bejelentés egy XIII. kerületi kórházból a Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába azzal, hogy egy férfit szúrt sérülésekkel vittek be ismerősei a kórházba, sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy életét vesztette – írja a Police.

A nyomozók megállapították, hogy a férfit a XIII. kerületben a Kámfor utca és a Nővér utca kereszteződésében szúrták meg. Később a nyomozók azonosították az elkövetőt, és 13.40-kor a lakásában el is fogták. A 23 éves, budapesti A. Mártont előállították, és emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.