Lopásért kirúgott munkás ölte meg az E.ON igazgatóhelyettesét

MN

2018. február 13., kedd 13:52, frissítve: kedd 13:59

Évtizedek óta dolgozott az E.ON győri telephelyén az a férfi, aki múlt csütörtökön megkéselte Sz. Zsoltot, a cég igazgatóhelyettesét. A Bors információi szerint azonban az 54 éves, sofőrként dolgozó férfit nem sokkal a bűncselekmény előtt bocsátották el, mert üzemanyaglopáson kapták. A késelés napján a papírjaiért ment vissza a telephelyre, ezért engedték be.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elkövető valószínűleg az igazgatóhoz akart bejutni, de a helyettes, Sz. Zsolt útját állta. A kirúgott sofőr dulakodás közben többször megszúrta a 43 éves igazgatóhelyettest, majd kiesett – vagy kiugrott – az ablakon és meghalt. A súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett, kétgyermekes Sz. Zsolt életét a hatórás műtét sem tudta megmenteni, a kórházban meghalt.

A szerkesztő ajánlja

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Pápay György

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.