Százmilliós adócsalás Hódmezővásárhelyen

MTI

2016. január 20., szerda 12:57

Több mint százmillió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség egy hódmezővásárhelyi cég korábbi vezetőjével szemben – tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A vádirat szerint a férfi egy helybeli gazdasági társaság ügyvezetője volt, majd abból látszólag kilépett, és az irányítást névleg átadta egy ismerősének, akinek fizetett ezért. A vádlott ezután 2011-ben és 2012-ben olyan kötöttárut és fonalat értékesített egy budapesti cégnek, amely soha nem állt a vállalkozása tulajdonában, az ismeretlen ügyletekből – a közterhek megfizetése nélkül – került a birtokába.

Az árukról kiállított fiktív számlák alapján a vevő a termékeket terhelő forgalmi adót – mintegy 102 millió forintot – bevallotta, és levonta adófizetési kötelezettségéből.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Lázár János: Akit Gyurcsány támogat, az a szememben nem vásárhelyi

A miniszter szerint úgy viselkedtünk, ahogy a Rákosi-diktatúrában volt szokás. A vásárhelyi választásról beszélgettünk.

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.