Szó nélkül vert össze két fiatalt a miskolci biztonsági őr

MN

2017. október 18., szerda 13:34, frissítve: szerda 13:52

Durva veréssel végződött az egyetemi buli két miskolci fiatal számára, támadójuk ellen most emelt vádat a helyi járási és nyomozó ügyészség.

Az eset még májusban, a Miskolci Egyetemi Napok idején történt, a két sértett egy szórakozóhelyre akart bemenni, de a 27 éves biztonsági őr egyiküket visszatartotta, ittasságára hivatkozva.

Társa bement a bárba, majd néhány óra múlva visszatért a kizárt baráthoz, hogy ismét megpróbálja bevinni.

A szekuritisnak ennyi elég is volt: szóváltás nélkül a fiatalokra támadt, mindkettőjüket leütötte – az egyik sértett bal lapockáján ízületi ficamot kapott az esés miatt, társa pedig a fején sérült meg könnyebben.

Az ügyészség a biztonsági őrrel szemben most garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt pénzbüntetés kiszabását indítványozta – a nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásáért és garázdaságért ugyanakkor külön-külön három év börtönbüntetés is kiszabható lenne.

Bár a napokban országos felháborodást váltott ki, hogy a fővárosi, Király utcai KFC biztonsági embere megverte az Index újságíróját, a miskolci ügy is mutatja, hogy a szekuritisok indokolatlanul erőszakos fellépése szinte szokványosnak számít – még ha ezek az esetek kisebb nyilvánosságot is kapnak. Januárban a BKV ellenőrei vertek meg egy kéregetőt a 2-es metrón, augusztusban pedig az Ozora Fesztiválon dolgozó biztonsági szolgálat több embere bántalmazott vendégeket.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.