Szóváltásnak indult, börtön lett belőle

WL

2012. május 17., csütörtök 12:59

Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt az eleki férfit, aki egy szóváltást követően életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Egy korábbi bűncselekménye miatt pártfogói felügyelet alatt álló, jelenleg 25 éves férfi 2010. augusztus 20-án a Békés megyei Kötegyán diszkójában szórakozott. Ismerőseivel hajnalban átment a falu egy borozójához, amely előtt a későbbi sértett muzsikált és énekelt barátaival. A társaság először zenélt a vendégeknek, majd hazafelé készülődtek.

Az ittas vádlottnak – akinek pártfogója egyébként nem engedélyezte, hogy alkoholt igyon – ez nem tetszett, ezért kötekedni kezdett. Szó szót követett, a vita közben a vádlott könyökkel arcon ütötte a sértettet, aki ettől a földre került. Amikor megpróbált feltápászkodni, ismét megütötte őt a férfi. Az áldozat a fejét beütötte az aszfaltba és elvesztette az eszméletét.

A sértettet barátai hazavitték, majd két nap múlva – amikor állapota rosszabbra fordult – édesanyja kórházba szállította, ahol megállapították, hogy sérülései súlyosak, összességében közvetlen életveszélyes sérülései vannak. Az idejében elkezdett szakszerű orvosi beavatkozás nélkül akár a férfi halála is bekövetkezhetett volna.

A táblabíróság a támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért jogerősen három év börtönre ítélte, valamint elrendelte a rá korábban kiszabott 1 év 10 hónapos, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.

Lándori Tamás

Sokmilliós támogatást nyert a tornyospálcai apagyilkos

A helyiek azt beszélik, új pirulákat írt fel orvosa az elkövetőnek újabb szörnyű tette előtt.