Vádat emelhetnek a kislányát forró vízzel kínzó apa ellen

MN

2018. január 12., péntek 13:50, frissítve: péntek 14:13

Emberölési kísérlettel gyanúsítja a rendőrség a 38 éves férfit, aki 2017. január 22-én a hajnali órákban kegyetlenül megkínozta kétéves kislányát.

A férfi a rendőrség szerint ismeretlen okból – lapinformációk szerint azért, hogy így büntesse a feleségét – a fürdőszobába vitte a gyereket, és hosszú percekig 60 fokos vízpermet alá tartotta a testét, azzal sem törődve, hogy a gyermek láthatóan szenved.

Később aztán kihívta a mentőket: a forrázásban az áldozat az orvosi szakvélemény alapján csaknem ötvenszázalékos, másodfokú égési sérüléseket szenvedett – a Velvet úgy tudja, hogy szinte bele is halt a hő- és a sokkhatásba, a kiérkező orvosnak újra kellett élesztenie a zuhanytálcában fekvő kislányt.

A gyanúsítottat ugyanakkor csak tavaly május elején vették őrizetbe.

https://velvet.hu/helyszinelo/2017/05/17/kuskunmajsa_emberoles_kiserlet_forrazas/

Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, az illetékes bíróság döntése alapján pedig 2017. május 5-től előzetes letartóztatását tölti.

A rendőrség a napokban lezárta az ügyben folytatott nyomozást, és vádemelési javaslatot tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.