Zaklatással gyanúsított tanár – az „elbűvölő zsarnok”?

Koncz Tamás

Koncz Tamás

2017. március 17., péntek 14:55, frissítve: csütörtök 12:15

Okos és cinikus elnyomó, fiatal fiúk megrontója. Közkedvelt tanár, a diákjai imádták, csak éppen rágalmak áldozatává vált. Mindkét verziót hallottuk a zuglói Egressy Gábor Szakgimnázium szexuális kényszerítés miatt letartóztatott tanáráról – arról azonban, hogy pontosan mi is történt a férfi által szervezett programokon, senki sem szeretne beszélni. Hallgat az iskola, a rendőrség és a gimnáziumot fenntartó nemzetgazdasági tárca is.

Hé, Hund! – egy szemtanú szerint gyakran így szólította az Egressy Gábor Szakgimnázium korábbi igazgatóhelyettese azokat diákokat, akiket nem kedvelt. Gúnyos és lekezelő viselkedésével, terrorjával állítólag nemcsak a tanulókat kínozta, hanem több kollégáját is, gyakran robbantott ki konfliktust a tanáriban.

Voltak azonban fiatalok, akiket szeretett, talán jobban is a megengedettnél. Úgy tudjuk, már jó ideje sztorik terjedtek az iskolában „fiúcsapatáról”, a belső körös diákokról, akik rajongtak érte, külföldi tanulmányutakra kísérték, de otthonában is meglátogatták a földrajz-német szakos tanárt.

Végül az órák utáni programokból rendőrségi ügy lett – a terjengő pletykák után pedig szinte robbant a hír: több tanulót is megronthatott, és a zaklatásokról felvételt készíthetett a szakgimnázium vezetőhelyettese.

Az esetről az Origo számolt be januárban, az első hírek szerint a pedagógus öt kiskorú diákot molesztált. A rendőrség a diákok számára vonatkozó információt nem erősítette meg, a hivatalos tájékoztatás szerint a férfit kiskorú veszélyeztetésével és szexuális kényszerítéssel gyanúsítják, január 12-e óta előzetes letartóztatását tölti.

Értesüléseink szerint a kettős gyanúsítás két személyre vonatkozik, tehát a szexuális kényszerítés áldozata feltehetően nagykorú.

Arról, hogy valójában mennyi sértettje lehet az ügynek, nincs biztos információ: a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva szűkszavúan válaszol, az Egressy igazgatója pedig a botrány kirobbanása óta elzárkózik az újságírói megkeresésektől, hallgatnak a szakgimnázium fenntartói is.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium sem válaszolt megkeresésünkre. Próbáltunk elérni több egressys diákot is, de vagy nem reagáltak, vagy az iskola vezetéséhez irányítottak minket.

A nagy csend azért is kínos, mert információink szerint a gyanúsított már a kétezres évek eleje óta tanított az Egressyben, a meggyanúsítása előtti öt évben a szakgimnázium egyik igazgatóhelyetteseként dolgozott, és munkája során diákok százaival került kapcsolatba. Vezetői kinevezésének már nyoma sincs az iskola honlapján: a vezetőség szisztematikusan törölt minden, a tanárral kapcsolatos információt a felületről – igaz, a Google-találatokat nem tudták eltüntetni.

A gyanúsított lapértesülések szerint a Magyar Futball Akadémia (MFA) kispesti kollégiumában is tanított vendégtanárként. Megkerestük az akadémia kommunikációs vezetőjét, Simon Zoltánt, szerettük volna megtudni, hogy a kollégisták tettek-e korábban panaszt a férfira, és hogy a rendőrség kereste-e őket az üggyel kapcsolatban. Simon szerint az akadémia nem válaszolhat a jelenleg is zajló rendőrségi nyomozás miatt. Válasza meglepő, mert az MFA alapítója már februárban nyilatkozott az ügyről: George F. Hemingway a Csakfoci.hu kérdésére azt mondta, „akit a vád szerint a tanár molesztált, nem a Magyar Futball Akadémia növendéke”.

Hogy pontosan mi történt az Egressy érintett diákjai és a tanár között, arra egyelőre csak az ismerősök és hozzátartozók véleményéből következtethetünk.

Névtelenséget kérő informátorunk szerint a férfi okos és manipulatív személyiség volt, aki hatalmi játszmákkal, a tekintély és a személyre szabottnak érzett figyelem bűvös elegyével szédítette meg a neki tetsző fiatal fiúkat.

Kiválasztotta azokat, akiket később belső köreibe akart emelni, ezekben a srácokban aztán a felsőbbrendűség érzetét keltette, a többi tanulóval szemben is, miközben saját felsőbbrendűségét is próbálta nyilvánvalóvá tenni – mondta forrásunk.

Akiket nem kedvelt, illetve akik ellentmondtak neki, azokkal szemben állítólag kíméletlen volt; terrorizálta ellenfeleit, legyenek tanárok vagy tanulók. Voltak olyan pedagógusok, akiket vélhetően szervezett órai rendbontásokkal, a belső körös diákok akcióival próbált lejáratni – állítja környezetéből egy levélíró, hozzátéve, hogy több tanár éppen a zaklatással vádolt kolléga miatt mondott fel az Egressyben.

Teljesen más képet vázolt fel azonban a történtekről a gyanúsított testvére.

Az idős férfi egyedül a Magyar Nemzetnek nyilatkozott: szerinte öccse egy lejárató akció áldozata lett. Egy hölgy kolléga már régóta üldözte szerelmével a földrajz-német szakos tanárt, de ő elutasította. Vélhetően a nő áll a feljelentés mögött – állította a rokon,

aki egy messengeres beszélgetésről készült fotót is mellékelt lapunknak: a hölgy ebben egy diákot próbál meggyőzni, tegyen ő is vallomást, a megkeresett fiú viszont értetlenkedve utasítja vissza a kérést.

 
Levélváltás a tanárnő és értetlenkedő diákja között
Facebook

A nyilatkozó szerint testvére népszerű, nagy tudású tanár, nemi irányultságát tekintve biszexuális, utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy a molesztáló is lenne. „Nagyon sok fiatal és szülő ragaszkodott hozzá. A születésnapján vagy kétszáz köszöntést kapott a jelenlegi és volt diákjaitól, és most is sokan szeretnének segíteni rajta, szeretnék tisztázni őt a vádak alól. Ön szerint így viszonyulnának egy szexuális zaklatóhoz?” – kérdezett vissza.

Ami a kiskorú veszélyeztetés gyanúját illeti, a rokon szerint ez kimerült néhány, viccesnek szánt, de szexuális tartalmúnak is tekinthető Facebook-üzenetben – kérdés persze, hogy egy tanár egyáltalán miért küld ilyen levelet bármelyik tanítványának.

A szexuális visszaélés gyanújára is kaptunk magyarázatot: testvére szerint a gyanúsított egy már nagykorú, az Egressyt korábban befejező tanítványával jött össze saját lakásán, ami kettejük közös beleegyezésével történt, az ügy nem kellene rendőrségi nyomozás témája legyen. „Gyanúsításból bőven volt már része, amiatt is feljelentették az öcsémet, hogy marihuánát termeszt és árul, végül azonban hiába kutatták át kutyával lakását és a családi telket, semmit sem találtak” – mondta a testvére miatt aggódó férfi.

Úgy tudjuk, a zaklatás miatt letartóztatott pedagógus

az ügy kirobbanásakor felmondott az iskolában. Jelenleg is előzetes letartóztatását tölti; vádat nem emeltek még ellene, de az ügyében eljáró bíróság április 12-éig meghosszabbította előzetesét.

A későbbi fejleményekről a Magyar Nemzet is beszámol majd.

A zuglói gyanúsítás nem számít egyedi esetnek: ismert, hogy a csepeli Burattino iskola tornatanára több mit harminc gyereket molesztált pályafutása során, a visszaélések pedig éveken keresztül titokban zajlottak – ráadásul kollégái semmit sem tudtak a zaklatásokról, és olyan embernek ismerték B. Tamást, aki macsó és nyers stílusú ugyan, de mindent megtesz az iskolai közösségért.

Megrázta a közvéleményt Sipos Pál ügye is: a köztévé ismert műsorvezetőjéről csak huszonöt év után derült ki, hogy az ELTE gyakorlóiskolájának tanáraként nyári táborokban zaklatta tizenéves tanítványait. Sipos ügyei ugyanakkor elévültek a botrány 2014-es kitörésekor – büntetni nem lehetett már értük a férfit, aki nem sokkal később elhagyta Magyarországot.

A felsorolt esetekben egy dolog közös: karizmatikus, környezetüket dominanciájukkal vagy tekintélyükkel lenyűgöző tanárokról van szó, akikért sokszor rajongtak is a tanulók – és akik visszaélhettek vagy kegyetlenül vissza is éltek hatalmi fölényükkel.

A szerkesztő ajánlja

Wiedemann Tamás

Letelepedési biznisz: igaz vagy hamist játszottunk Rogán Antallal

Megvizsgáltuk a miniszter letelepedésikötvény-programmal kapcsolatos kijelentéseit. Az eredmény kevéssé biztató.

Gabay Balázs

Kuplerájból a válogatottba, kocsmából az élvonalba: íme, ő Urbán Flórián

Volt, hogy sörözőből hívta be Mészöly a nemzeti csapatba. A játékos, aki soha nem akarta befogni a száját, könyvet írt. Nehéz letenni.

Ficsor Benedek

Ady szerint plakátokkal „a sajtónak nem lehet konkurenciát csinálni”

Ady megmondja: bő száz éve írt pontos látlelet napjaink Magyarországáról. Meddig szabdalható egy életmű?

Vass Norbert

Virágzó kokainbiznisz – a felszippantott földrész

A Narcoamerica a szegénység, a kegyetlenség és a függőség motívumai köré szerveződő rendhagyó kontinenstörténet.