Az elit és a csőcselék szövetsége

2018. március 7., szerda 17:22, frissítve: csütörtök 07:24

A jobbikos plakátokon látható feliratokat szerte Budapesten kátránnyal tüntették el. Szisztematikus, precíz munka – ahogy az egy kormánytól elvárható. Döbbenetes élmény látni, hogy az állampárt milyen nyilvánvaló és szégyentelen barbársággal próbálja kitörölni politikai kihívójának propagandaszövegeit a nyilvánosságból.

Vajon mit üzennek a lemázolt feliratok az egyszeri választónak? Azt, hogy „olvashatatlan a szöveg, úgyhogy most már nem lehet kideríteni, mi volt a plakátra írva, sebaj, úgy tűnik, nincs itt semmi látnivaló”? Vagy inkább azt, hogy „ez a hatalom retteg, mégpedig attól, hogy én elolvasom, mi van a plakátra írva”? Tud-e bármit a Jobbik egy plakátra tenni, ami terhelőbb képet fest a kormányról, mint a helyén éktelenkedő kátrányfolt és annak nyilvánvaló üzenete: a törvényes rend nem törvényes többé, a magyar állam annyira fél, hogy központilag vezérelt plakátrongálást folytat? Habony Árpád legfőbb marketingtudása, hogy a választói értelmet és morált soha nem lehet alábecsülni. A magyar társadalom ilyen mértékű lenézése 2006-ban már megbosszulta magát, amikor a tizenharmadik havi nyugdíj és az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés után Orbán Viktor azt üzente, „rosszabbul élünk, mint négy éve”. Úgy tűnik, Habony Árpád tizenkét év alatt semmit sem tanult.

Nincs mérték, csak elszabadult gyűlölet, fanatizmus és nehezen leplezhető rettegés, hogy elvész a hatalom, a pénz, a cég, a föld, a trafik. A „polgári” márkajelzéssel legyártott politikai termék halott – oszladozó teteméből veszett sakálfalka lakmározik a budai elitnegyedekben is. Az ő kultúrájuk, az ő megküzdésük, az ő zsinórmértékük fejeződik ki a kátrányfoltok képében: ennek a hatalomnak végképp semmi köze sem a kereszténységhez, sem a konzervativizmushoz. Ez Szamuely Tibor és a Lenin-fiúk, Héjjas Iván és a fehérkülönítményesek közös öröksége: az elit és a csőcselék újra szövetségre lépett. Ezt a történelmi szégyent száz év alatt meghaladnunk kellett volna, és nem összekenni szurkos fekáliával ezt a sokat szenvedett országot.

A nemváltó műtét előtti maszkulin Jobbikkal ezt nem lehetett volna megcsinálni: a gárdaegyenruhában menetelő, bajtársainak sírig szóló hűséget fogadó, nemzeti radikális Jobbik-tagság megvédte volna plakátjait. Az egykori szkinhedek és ultrák, zavart fejű, militáns hazafiak és tarsolylemezes, revizionista nemzetmentők a plakátok tövében strázsáltak volna, hogy megkergessék és elkapják, megverjék vagy rendőrkézre adják a fideszes kommandók tagjait. Talán még a déli határt hősiesen védő vitéz, Toroczkai László is feljött volna Budapestre néhány betyárral és mezőőrrel, hogy móresre tanítsa a narancsrongyokba öltözött bűnös várost.

Csakhogy a nemzeti radikálisok ma már nem cigányoznak – inkább migránsoznak. Nem a zsidó háttérhatalmat meg az országos fővajda Orbán Viktort mocskolják, hanem a zsidó háttérhatalmat és a homoszexuális muzulmán Vona Gábort. Ma már nem járőröznek, hanem fekete szurokkal kenik össze a jobbikos plakátokat. Azokat a beteg, destruktív energiákat, amelyeket a nemzeti radikalizmus egykor a Jobbikba csatornázott, ma már Habony Árpád használja. A nemzeti radikális párt többé nem a Jobbik, hanem a Fidesz.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Jól jelzi ezt, hogy eszükbe sem jut, hogy mindez visszaüthet. A radikális soha nem attól fél, hogy túl nagyot mond, mindig attól, hogy túl kicsit, és valaki túllicitálja. A radikalizmus nem politikai ideológia, hanem szinte mindig lelki defektus. Orbán Viktor lelkét rég felfalta a mérhetetlen mohóság és a sav módjára maró cinizmus, kitépte hát a Jobbik testéből, amit ott talált, és amit léleknek nézett. Csakhogy az nem lélek, mindössze egy zavaros, frusztrált, megnyomorított tudattalan, amelyet kezelni kellene, és nem harcba küldeni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.07.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.