Helikoptert vetettek be Csongrádban

LM

2012. március 27., kedd 15:03, frissítve: kedd 15:07

Összesen tizenhét határsértőt fogtak el a rendőrök kedd hajnalban és reggel Mórahalom, valamint Szeged külterületén; a migránsok két csoportját helikopterről fedezték fel a határrendészek – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Jászai Linda elmondta, az első, tíztagú csoportot hajnali 4 óra körül igazoltatták Mórahalom külterületén. Ketten afgán, nyolcan pakisztáni állampolgárok, utóbbiak közül hatan fiatalkorúak, s egyikük már próbálkozott tiltott határátlépéssel, ellene büntető-, társaival szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Néhány órával később – szintén a homokháti kisváros közelében – öt pakisztáni férfit tartóztattak fel a járőrök. A zöldhatáron keresztül érkezők közül ketten is beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt állnak, így velük szemben szintén büntetőeljárás indult – közölte a hadnagy.

Két koszovói állampolgárt – akik ugyancsak illegálisan léptek magyar területre – Szeged határában fogtak el a rendőrök.

A közelmúltban adott róla hírt a német közszolgálat: Magyarországon rendszerszerűen megsértik a menekültek emberi jogait a Pro Asyl elnevezésű német menekültügyi civil szervezet szerint. Bővebben>>>

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.