Bős-Nagymaros örök tabu?

Arkhé Tektonika

Őrfi József

2013. június 18., kedd 19:20

Nem akarok egyik tábor mellé sem állni, mégis úgy látom, szám szerint több érv szólna egy Dunára telepített vízerőműrendszer mellett, mint ellene. Tudom, hogy néha egy érv is erősebb lehet a többinél, de még az is lehet, hogy nemsokára egyáltalán nem lesz választásunk.

Egyre gyakoribb árvizek és aszályok borzolják a kedélyeket. Néha ugyanabban az évben van mind a kettő, és nem értjük, hova lett az a rengeteg víz, mikor utána nem jut elég aszályos nyarakon a földekre. A szélsőséges időjárással járó folyamat állítólag egyhamar nem fog magától megfordulni, jobb számot vetni vele, hogy állandósul a probléma. Egyre többet hallani arról, hogy a Dunára telepített erőműrendszer megoldást jelenthetne mindkét bajra. Volt szerencsém vízügyesekkel beszélgetni, néhány mondatban megpróbálom átadni, amit megértettem.

A vízerőmű nem más, mint egy gát, amellyel visszatartják a vizet. A gát mögött így magasabb vízszint van, emiatt kiépítik a szükséges magasságú töltéseket is a vízparton. A gáton keresztül szűk keresztmetszeten eresztik át a vizet, amely turbinák segítségével áramot termel. Mikor innen vagy onnan jön egy hajó, a gáton belül engedik fel és le, ahogy Pom-Pom hintázik az ágon. Ahhoz, hogy a teljes magyarországi szakaszon kiszámítható legyen a vízszint, legalább három gátat kellene építeni, ezek közül csak az egyik lenne az elhíresült nagymarosi vízlépcső, a tervek szerint Adonynál és Fajsznál is építettek volna. A partmenti gátak miatt javul az árvízvédelem, a keresztben állóval pedig vissza lehet tartani aszálykor, tehát igen jól hangzik az egész.

 

Persze az éremnek másik oldala is van, s emellett sem lehet szó nélkül elmenni. A Szigetköz és a Dunakanyar csodálatos természeti érték, amelynek a megváltoztatása természeti károkat okoz. Azt nem tudom, hogy ezek nem válthatók-e ki kevésbé frekventált helyszínekkel, a már megvalósult elemekkel összeegyeztethető módon.

Kis vízerőmű. Forrás: építészfórum
Kis vízerőmű. Forrás: Építészfórum

 

Összefoglalva

Érvek mellette:

Duna hajózhatóságának biztosítása egész évben:

– Kiszámíthatóbb kereskedelmi útvonal lenne a Duna (a hajózás a legolcsóbb szállítási mód), és Magyarország kihasználhatná kedvező földrajzi fekvését logisztikai bázisként.

– Nagyobb lenne a folyón az idegenforgalom.

– Javulna az árvízvédelem a kiépített töltések miatt. Ezekkel, ahogy láttuk, így is, úgy is foglalkozni kell.

– Visszatartható lesz a víz az egyre gyakoribb aszály elleni védekezésül.

– Áramot, azaz pénzt termel a vízerőmű, így előbb-utóbb megtérül. A termelést lehet csúcsterheléses időszakokra időzíteni.

– A vízlépcsők egyúttal hídként is szolgálnak.

Érvek ellene:

– Nem lejt eléggé a Duna Magyarországon, nem hozna elég pénzt az áramtermelés.

– Sérülnének a környezeti értékek: Szigetköz, Dunakanyar.

– Bős-Nagymaros ügye összefonódott a rendszerváltással, ezért sokak fejében tabu a mai napig.

 

Aki másként gondolja, örömmel látom az észrevételeket.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.