Feldolgozni az első világháborús traumát

Őrfi József

2016. május 1., vasárnap 19:11, frissítve: vasárnap 20:45

Amatőr és profi munkák is érkeztek be az első világháborús központi emlékmű ötletpályázatára. A legszebbekből válogattunk.

Országos ötletpályázatot írt ki az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a háborúban elesett magyar áldozatok előtt tisztelgő központi emlékmű megvalósításához. Mivel nem terv- hanem ötletpályázatról beszélünk, formai kötöttségek nélkül, bárki elindulhatott rajta. A pályázat további érdekessége, hogy a kiírók nem határoztak meg az emlékmű számára konkrét helyszínt: ebben az első körben kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy kinek mi jut eszébe.

Az emlékmű szükségességéről nincsen vita: az első világháború a mai napig meghatározó élmény a magyarság számára, aminek következtében fel lett osztva az ország, és kétszer annyi magyar katona esett el, mint a második világháborúban: 662 ezren haltak meg, 743 ezren estek hadifogságba. A háború gyökeresen megváltoztatta Közép-Európa korábbi hatalmi és kulturális képét.

A beérkezett művek színvonala a kötetlen forma jellegének megfelelően komoly szórást mutat, vannak köztük teljesen amatőr és profi megoldások is. Az ötletekkel kapcsolatban a szélesebb közönség véleményét is megismerheti az Emlékbizottság, mivel azokra internetes felületen lehet szavazni. Így várhatóan kialakul majd, hogy a többség szerint mi lehet az optimális helyszín, és hogy körülbelül milyen megoldás lehet a legmegfelelőbb. Annak ellenére, hogy ennek a kiírásnak nem volt kimondott célja, hogy egyből végeredményre jussanak, a művek között van több igen színvonalas is, az alábbiakban ezekből válogattunk.

Forrás: Építészfórum
Forrás: Építészfórum

A tájba süllyedő út nagyon egyszerű és hatásos eszköz arra, hogy a múltra utaljunk vele, a töredezett nyomvonal pedig a tragédiára utal. A fehér felület az áldozatok tisztaságát jeleníti meg. Az emlékmű kialakítása alkalmas arra, hogy az ide látogatóban oldja az emlékezés jelentette traumát.

Forrás: Építészfórum
Forrás: Építészfórum

Ez a pályamű nem oldani akar, sokkal inkább megjeleníti a háborús veszteségek nyomasztó emlékét. A felhasadó táj itt is a múltba visz, mutatja, hogy a felszín alatt ott van, amit még fel kell dolgozni.

Forrás: Építészfórum
Forrás: Építészfórum

Nehezebben kódolható ez a mű, de megragadó ereje van. A súlytalanság állapota segít elrugaszkodni a jelentől. A mélyből kiemelt vízfelület használata sok szempontból a legjobb megoldás: nemcsak felszínre hozza a feldolgozatlan traumákat, de a víz képes oldani is azokat.

Forrás: Építészfórum
Forrás: Építészfórum

Ez is nagyon szép megoldás, csodás ötlet a lélekharang. Ez a munka azonnal és gyorsan hat a szemlélőre, segít átérezni az elesettek miatti fájdalmat, de inkább állapotot rögzít, nem kínál feloldozást.

Forrás: Építészfórum
Forrás: Építészfórum

 

A sort a Hősök terébe süllyesztett emlékmű zárja, ami erős párhuzamban van az első bemutatott pályázattal. Itt is a múltba pillantunk be, de az anyaghasználat és a térérzet inkább az ellenkezője. Itt a helyszín az, ami eszmeiségét és adottságait tekintve is kifejezetten szerencsés, egy nagyobb szabású, hasonló beavatkozással a veszteség nagyságát is ki lehetne fejezni, egyúttal alkalmassá válhatna a központi megemlékezések számára is.

A szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.