Nem ingyenpénz a csok

2016. február 20., szombat 15:45

Keresnek, kérdeznek barátok, ismerősök, ügyfelek, érdemes-e felvenniük az új otthonteremtési kedvezményt. A kérdezők többségének van lakása vagy háza, amelyben boldogan él a családjával. Ilyenkor elmondom: a csoknak nem az a célja, hogy ingyenpénzként segítsen befoltozni a családi büdzsén esett lyukakat. Még csak az sem, hogy a házról hiányzó dolgokat segítsen pótolni vagy az elavult részeket lecserélni. A csoknak az a célja, hogy egy kiadott állami támogatás minél nagyobb pénzmozgást idézzen elő.

Szivárog a nedvesség a házad falából. Itt-ott megjelenik a penész, amit évek óta bútorok tologatásával szüntetsz meg. Ha kinézel az ablakon, szubjektív megítélésed szerint túl közel van a szomszéd ablaka, amelyen ráadásul kinéz néha maga a szomszéd. A tető is lyukas, és befolyik a víz a kéménynél. Szar ez az egész. Utánajársz, hogy mit lehet ezzel az új csokkal, de hamar rájössz, hogy ha van házad, az állami cél nem az, hogy felújítsd.

Ebben az esetben ugyanis az államtól érkező összeg egésze elmenne erre a felújításra, és nem történne semmi több. Aki ingyenpénzt kap, az várhatóan elkölti, de emiatt nem költ többet. Vagy eleve nem volt neki, ezért fog csak annyit költeni, amennyit kapott, vagy van neki, de azt megbecsüli, mert azért megdolgozott, mert az az övé.

Az állam vállalkozás: megnézi, mire ad, hogy aztán közvetve vissza is kapja, amit adott. Vagy még többet. Nem egyenként mérlegeli az ügyfeleket, mint a bank, hogy adjon-e neki kölcsönt vagy sem. Az államnak egyetlen eszköze a szabályozás, azzal tudja generálni és előre meghatározni az általa kívánt folyamatokat. Végig kell gondolnia előre, hogy mi fog történni. Amikor az egyes mondatokat beleírják egy szabályozásba, tudniuk kell, mi hogyan fog hatni. És ebben a műfajban a csok és a hozzá kapcsolódó intézkedések remekműnek számítanak. A kiadott támogatás az államnak akkor éri meg, ha miatta ingatlanokat adnak el és vesznek meg, megtakarított pénzeket vesznek elő, és végül jó nagyot építkeznek. A fenti lépéseken keresztül így vagy úgy, de adó folyik be az államkasszába – így újra pénzénél lesz. Te is hamar rájössz, hogy ha nagy összegű csokot akarsz, ha van (vagy tutira lesz) három gyereked, és van egy házad vagy lakásod, de nem vagy vele megelégedve, költözni kell.

Ehhez első lépésként add el szűkebb családod feje felől a házat vagy a lakást. Az így nyert összeg mellé keresd elő a párnacihából a pénzt, tarháld le a tágabb családot. Az így képzett önerőhöz vegyél fel kölcsönt a banktól, adósítsd el magad hosszú távra. Vegyél jó drágán egy telket. Ha ez mind megvan, igényeld az otthonteremtési támogatást is! Szerződj le a rád kiéhezett építési vállalkozók egyikével, aki öt perc alatt álmodik neked olcsó szeglemezes tetős, gagyiterrán házat. Tároló, mosókonyha nem lesz benne, ennyi pénzért azért ne ugráljunk már.

Lesznek viszont apró kivitelezési hibák. A talajnedvesség elleni szigetelést kicsit elszúrták, ezt utólag igen nehéz javítani, ezért szivárog a nedvesség a házad falából. A szántóföld közepére sebtében kiparcellázott lakóparkban arra mentek rá, hogy minél több telket tudjanak eladni, azért mi tagadás, elég közel van a szomszéd ház, ami ráadásul rém rondára sikerült. Egy vihart követően azt hiszed, elmozdult pár cserép, pedig csak a kéménybádogozást csinálta egy hozzá nem értő iparos, azért folyik be ott is a víz.

Amikor még a régi házadban laktál, a mostani törlesztőd helyett volt egy kis havonta félretett jövedelmed. Akkor – napsütötte, de nem túl meleg napokon – azon gondolkoztál, hogy első lépésként elfordítod az ereszcsatorna lefolyócsövét, hogy addig se a falra menjen a víz, amíg kicserélteted. Hívsz egy bádogost, hogy az eresz után javítsa meg a kéménynél is a bádogot. Megigazítod az elmozdult cserepeket. Kinyitod az ablakot, és a szomszédot áthívod egy pohár borra.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.