Évszázados adventi hagyományok és szimbólumok

Megkezdődött a visszaszámlálás, a karácsonyra való felkészülés ideje.

2014. 12. 01. 4:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az advent a felkészülés, az ünnepre hangolódás jegyében telik. Összegyűjtöttünk néhány olyan népszokást, és hagyományt, amelyek régen és most is meghatározzák ezt a különleges időszakot.

A karácsonyi előkészületekben a gyerekeknek mindig is fontos szerepük volt, az adventi szentmise előtt énekszóval, csengetéssel költögették a híveket, hogy odaérjenek a rorátéra. Szokás volt még a kántálás, az énekes adománygyűjtés is, amely Magyarországon a XV. században alakult ki, főleg a protestáns iskolások körében. Az úgynevezett szálláskeresés is a kisebbekhez fűződik: a Betlehembe érkező és hajlékot kereső József és Mária fáradozásait elevenítették fel.

A katolikus templomokban ősrégi szokás a hajnali szentmise (hétfőtől szombatig), ma már igen népszerű a fiatalok és a középkorosztály körében is, mert munka-, illetve iskolakezdésre már régen vége van, de mégsem irreális időben kezdődik. Jelképe ez Jézus anyjával, Szűz Máriával együtt a várakozásnak.

Erdélyben a népszokások szerint a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet „édesgessenek” maguknak.

A hagyományos adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya várja az Úr eljövetelét, a karácsonyt. A lila szín az egyházi liturgiában a bűnbánatot fejezi ki. Egyedül advent harmadik vasárnapja, az úgynevezett örömvasárnap emelkedik ki a többi közül, amelynek a liturgikus színe a rózsaszín. Ez a színmisztika az adventi koszorú gyertyáin is visszaköszön. Legelőször a rózsaszín gyertyával szembeni lilát gyújtjuk meg, így pontosan a harmadik vasárnapon fog világítani a rózsaszín gyertya. A kör alak az örökkévalóságot jelképezi.

Az adventi koszorú Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész nevéhez fűződik, aki 1838-ban egy gyermekotthon egyik termébe fából hatalmas, kocsikerék méretű csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja.

Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. Ma már ez kezd kikopni a szokások közül, akárcsak az adventi böjt, pedig ez még a XX. század közepén is élt az idősek körében. Korábban heti háromszor tartózkodtak az Úr jövetelét váró időszakban a hústól, aztán ez kettőre, szerdai és pénteki napra korlátozódott. Még nagymamáink is kerülték az adventi időszakban a zajos mulatságokat, a táncot, még lakodalmakat sem tartottak, sőt a kocsmákban ebben az időszakban csak utasokat szolgáltak ki.

Ha nem is olyan szigorút, mint a nagyböjtkor, hústilalmat az egyház advent idejére is előírt, XIV. Kelemen pápa ráadásul „személyre szabta” szerda–péntek ritmussal (1774), ez fenn is maradt 1918-ig; az idősebbek még emlékezhetnek rá, 1956-ig december 24-e szigorú böjti nap volt.

De a testi böjtölésen kívül, az önmagunkba térés is fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk isten szavát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.