Ha nem akar elhízni, egyen lassabban! - Magyar Nemzet

Ha nem akar elhízni, egyen lassabban!

MN

2018. február 13., kedd 14:37, frissítve: kedd 14:47

Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el – állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával, segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében – írta az MTI a The Daily Telegraph alapján.

A BMJ Open című szaklapban publikált tanulmány készítői 60 ezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 között, és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk.

Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket – gyors, normális vagy lassú –, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit.

A kutatóknak az alanyok testtömegindexére – BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték –, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik.

A tanulmány készítői a 25 vagy magasabb BMI-értéket tekintették elhízásnak. (Nagy-Britanniában a 25 feletti BMI-érték még „csak” túlsúlyt jelent, a 30 feletti az elhízás.)

A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22 070-en a gyors, 33 455-en a normális, 4192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat.

Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is.

A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál, akik vacsora után még nassolnak, vagy hetente háromszor vagy többször mindössze két órával lefekvés előtt vacsoráznak, ugyancsak magasabb a túlsúly kockázata. Utóbbit azonban nem befolyásolja a reggeli kihagyása.

„Az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre” – mondta Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a gyors evés megakadályozását célzó módszerek segíthetnek az elhízás megelőzésében és az elhízással összefüggő egészségi kockázatok csökkentésében.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.