Két világnézet csap össze november utolsó péntekén

MNO

2016. november 25., péntek 20:11, frissítve: péntek 22:45

Az idén a Természetvédők Szövetsége és a Bors Alapítvány is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely 1992-ben indult Kanadából. A sokszor tömeghisztériát és dulakodást is kiváltó vásárlási őrület ellentéteként szintén november utolsó péntekén arra buzdítanak az aktivisták, hogy hagyjunk ki egy napot, tegyük félre rossz szokásainkat, hangolódjunk a közelgő karácsonyra, és a tolongás helyett végezzünk olyan tevékenységet, amely nem ártalmas sem a környezetünknek, sem a környezetünkben élőknek.

A vásárlásfüggést vagy kényszeres vásárlást egyre inkább szenvedélybetegségként tartják számon. Becslések szerint Magyarországon a népesség mintegy öt százalékát érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett. (Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete)

A mai akciónapon budapesti aktivisták jelképesen lezárták az egyik bevásárlóközponthoz vezető utat, és szórólappal, pénztárcazárjeggyel kérték a járókelőket arra, hogy „álljanak ellen a vásárlás kísértésének”. 

Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitvatartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. A Black Friday elnevezés az egyik magyarázat szerint az 1960-as évekből származik. A fekete jelző arra utal, hogy az üzletek eredménye az év végi vásárlási láz nyomán a kézzel írott könyvelésben a pirossal jelzett veszteségből a feketével írt nyereségbe fordul át. A kiskereskedőknek kulcsfontosságú az év végi, november–decemberi vásárlási szezon, ekkor bonyolítják le éves forgalmuk 40 százalékát. A Black Friday azonban egyre inkább veszít jelentőségéből, és már kevésbé számít a karácsonyi bevásárlási időszak kezdetének. A Reuters és az Ipsos 1639 felnőtt körében végzett online közvélemény-kutatása szerint 63 százalékuk nem tervezi, hogy vásárolna az idei Black Friday alkalmával, míg 32 százalékuk a karácsonyi vásárlás felét szeretné elvégezni ekkor.

Még van hátra egy-két óra a napból, dönthetünk, hogy mivel töltjük…

 

 

 

 

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.