Meghajtanák a veszprémieket

LM

2012. május 8., kedd 10:42

Családi kerékpáros kirándulást szervez a hét végén a Veszprémi Kerékpáros Egyesület (VKE-Nelson) és a Laczkó Dezső Múzeum a Villa Romana Balácára.

A vállalkozók Veszprémből vasárnap reggel kilenckor indulva a Tekeres-völgyön át érkeznek Balácára, a római kori villagazdaságba, ahol megpihennek, piknikeznek, majd az érdeklődők megtekinthetik a kiállítóhelyet, ahol jelenleg a 700 ezer darabból álló mozaikpadló is épül – közölte kedden a múzeum kommunikációs munkatársa, Gáspár Mona az MTI-vel. Aki részt vesz a kerékpáros túrán, a belépőjegy mellé Balácán tárlatvezetést is kap ajándékba.

A túrázók visszafelé megtekintik a római kori halomsírt, majd a Nemesvámos és Veszprém határában lévő szántóföldek között elhaladva érnek a Laczkó Dezső Múzeumhoz.

A résztvevők körülbelül 25 kilométert tesznek meg, erdőn-mezőn haladnak, ezért a szervezők azt ajánlják, hogy jó állapotú, szélesebb nyomkerekű kerékpárral vágjanak neki a kalandnak.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.