Összesereglettek a koronás fők, hogy ünnepeljék II. Erzsébetet + Képriport

PR

2012. május 18., péntek 20:40

A világ minden tájáról érkeztek uralkodók pénteken Londonba, hogy trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából köszöntsék II. Erzsébet brit királynőt.

A windsori kastélyban rendezett hivatalos ebéden a hírek szerint 58 koronás fő vett részt. A 78 éves, néhány hete szívműtéten átesett Akihito japán császár és felesége, Micsiko császárné éppen úgy jelen volt, mint II. Margit dán királynő, a svéd királyi pár, XVI. Károly Gusztáv és Szilvia királyné vagy V. Harald norvég király és felesége, Szonja királyné.

A „nagy hiányzó” a spanyol királyi pár volt, János Károly király és Zsófia királyné lemondta részvételét a nagy-britanniai ünnepségeken. János Károly már korábban csípőműtétére hivatkozott, felesége pedig csütörtökön üzente meg, hogy ő sem utazik el Londonba. A döntés hátterében a Gibraltárral kapcsolatos legújabb brit–spanyol feszültség áll.


Beárnyékolták a trónra lépés gyémántjubileumának megünneplését néhány Európán kívüli állam autokrata uralkodójának meghívása elleni tiltakozások is. Mindenekelőtt Bahrein, Brunei és Szváziföld despota uralkodójának meghívását kísérték heves tiltakozások, különös tekintettel Bahreinre, amelynek uralkodója a közelmúltban minden gátlás nélkül adott tűzparancsot az országban tüntetők ellen.

A gyémántjubileum központi ünnepségeit június 2. és 5. között tartják Londonban. II. Erzsébet 1952. február 6-án – apja, VI. György halála után – foglalta el a trónt, megkoronázására 1953-ban került sor.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.