Ott repül a kismadár! – Csodavilág a főváros határában

2017. október 4., szerda 17:17, frissítve: szerda 22:57

Október 4. az állatok világnapja, ilyenkor leginkább a két- és négylábúak sanyarú helyzetére, az őket érő megrázkódtatásokra szokás felhívni a figyelmet. Számos programot szerveztek már múlt hétvégén – mi egy nemzetközi mozgalom rendezvényén vettünk részt, ahol viszont szó sem volt kínzásokról, ám ahol Magyarország végre igen előkelő helyet foglalhatott el.

 

Igen közkedvelt program szokásosan október első hétvégéjén az Európai Madármegfigyelési Napok (EMN). A BirdLife International 1992-es kezdeményezése egyben országok közötti vetélkedés is, amitől még érdekesebb. Online felületen volt lehetőség bejelenteni a számlálás adatait több kategória alapján: résztvevők, helyszínek, madarak faj- és példányszáma. Ahogy a szervezet hazai képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján olvasható, idén Európában és Közép-Ázsiában legalább 934 helyszínen, a 21 704 résztvevő 4 millió madarat figyelt meg, ebből mi a 123 helyszínnel és 3919 fővel végeztünk az élen, míg a 479 054 látott madárral is a dobogó harmadik helyén állunk.

Budapesten két lehetőség közül lehetett választani, mi a vasárnapi kisebb programon, a XVII. kerületi Merzse-mocsárhoz indultunk, mely a pesti oldal valaha volt jellegzetes természeti környezetének utolsó nádas élőhelye, ahol a távcsövek diszkrét távolságból segítettek megcsodálni a változatos madárvilágot, melyet a már 15 éves monitoring tevékenységgel alaposan megismerhetett az MME. A Rákoskert vasútállomás előtti gyülekezőn félszáz izgatott érdeklődő gyűlt össze, egy arra járó rendőrautóból kitekintő gyanús pillantásokkal kísérve, hiszen a rutinosabb madárlesők terepszínű ruhában, nagy távcsővel közlekednek, ami az átlagember szemében furának tűnhet, pedig a madarásznál galamblelkűbb embert nemigen találni.

Az egyesület ornitológusai remek pedagógiai érzékkel ismertették a fel- és eltűnő madárfajok jellegzetességeit kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Előbbiek számára az egyik első madarászleckének is beillő, Gryllus Vilmos-dalocskát, a Verebeket ajánlotta vezetőnk. Állványos teleszkópokkal a szégyenlősebb fajokat is megfigyelhettük. A szitálva áldozatára leső vörös vércsékről megtudjuk, hogy az idősebbek, akár az emberek, kevésbé szeretnek már eltávolodni fészküktől. Láthattuk Európa legkisebb madarát, a mindössze ötgrammos tüzesfejű királykát, mely egy városi punkot is megszégyenítő fejdísszel rendelkezik. Bajor Zoltán, az MME elnöke cselesen igyekszik elénk csalogatni e csöppnyi tollgombócot, okostelefonról játssza le a faj egy másik egyedének hangját, hátha felkelti az itt bújócskázó érdeklődését.

Bemutatkozik az év madara, a kedves bohóc tengelic, majd előmerészkednek a makkokat gyűjtögető szajkók is, melyek zsákmányukról olykor megfeledkezve szaporítják a környék tölgyesállományát. Az ő hangjuk kevésbé fülbemászó, ám külsejük annál impozánsabb, ellentétben a konzervatív megjelenésű, ám kedélyesen hangicsáló csilpcsalpfüzikével. Ránk köszön a „frígiai sipkás” zöld küllő: „Klü-klü-klü-klü! – Hogy ujjong és nyerít, / hogy átnyilall a fényen” (Áprily Lajos). 

 
Őszi színekbe öltözött út a Merzse-mocsár közelében
Fotó: Pónya Nikolett
 

Az igazán hozzáértők arról a távoli madárról is megmondják, mi lehet, melyet a dilettáns csak apró pontnak vél. Ennek persze nem az az oka, hogy a madarásznak sasszeme van, hanem az állat mozgásának sajátossága árulja el a személyazonosságát. A mocsár előtti, Budapest egyedüli toronylese remek rálátást biztosít a vízfelületen lévő madarakra. Ezt a 2015-ös építményt a korábbinál megfelelőbb távolságra tervezték a mocsártól, hogy a nézelődők ne háborgassák a békés vízi világot. Nagysága miatt a bütykös hattyút látjuk meg elsőként, ám korántsem csak a hattyúk tava ez. Felfedezhető kis vízicsibe, bölömbika, guvat, a jellegzetes csőrformájú kanalas réce, csörgőréce, a búvárkodó kis vöcsök, költhetett itt vörös gém, egy pár feketenyakú vöcsök, de egy szingli hím vörösnyakú vöcsök is úszkált erre az idén.

A vízben szabad szemmel is láthatóan olykor megcsillannak a téves természetfelfogásból vízbe engedett aranyhalak, melyek egzotikus eledelül szolgálnak az itt vadászgató gémeknek. De azért nekik is a hazai az igazi, ezért okosabb lenne, ha a megunt háziállatokkal nem változtatnák át az emberek a természetes élővilágot a kisállat-kereskedésből ismert kínálattá.

 
A Merzse-mocsár
Fotó: Bajor Zoltán
 

Mint Bajor Zoltán kiemelte lapunknak, e rendezvénynek több haszna is van, melyből a szemléletformálás a legjelentősebb. Megismerhetjük, hogy mennyi rejtett természeti értéke van Magyarországnak, akár a közvetlen közelükben is. Hazánk egyedi abban, hogy viszonylag kis területen is rendkívül változatos élővilág fordulhat elő, ahol a madarak érzékeny indikátorok, megmutatják, mennyire billent ki a mérleg a természetre figyelő és elhanyagoló emberi tevékenység között. Hasonló kirándulásokat természetesen gyakran rendez az egyesület, ahol a látogatótól nem elvárás, hogy profi madarásszá váljon, ennél jóval sokrétűbb az élmény haszna. A legkevesebb, hogy mindenki ráérezhet a környezettudatos életmód jelentőségére, ezért már megérte. A madarak iránt érdeklődő ember nemcsak a biológia egy területén lesz jártas, hanem a különféle, rendkívül gazdag külsejű és énekű madarakat megismerve fejlődik a szépérzékünk, illetve sokkal kifinomultabban reagálhatunk szűkebb és tágabb környezetünkre.

 

Az elgondolkodtatáson túl az ornitológiai vonatkozása sem elhanyagolható e hétvégének, hiszen a Kaukázustól egészen a brit szigetekig a szinkronmegfigyelések átfogó képet adhatnak a madárvilág aktuális helyzetéről. Megtudhatjuk, hol tartanak éppen a vonulásban a madarak, milyen fajösszetétellel. Ilyenkor ritkaságok is felbukkannak, például a Hortobágyon és Békés megyében is láttak egy-egy példány lilebíbicet, mely Közép-Ázsiából érkezett. De érdekesség, hogy az amerikai hurrikánok is átkergethettek Európába madarakat.

 
Kardos madársisak – egy orchideaféle a Merzse-mocsárnál
Fotó: Bajor Zoltán
 

A jelenlegi mocsár parányi vízfelület, egykor itt igazi madárparadicsom lehetett, de az erre is terjeszkedő város, a repülés csodáját elirigyelve ide épített ferihegyi reptér, a mezőgazdasági tevékenységek, a vízlecsapolás igencsak visszaszorította. Ha 1991–2003 között nem rehabilitálják a területet, már nemigen fordulna meg itt az a közel kétszáz faj, melyet idáig megfigyeltek. Maradásukat elősegítendő nyolcvan odút is kihelyeztek, melyekbe ilyenkor a mogyorós pelék is bevackolnak. A mocsár egy részét, a Kis-Merzsét pedig meghagyták szigorúan az élővilágnak, ott még a madarászok sem zargatják az állatokat.

A környéken megfigyelhető a szukcesszió folyamata, amikor is változóban van az ökoszisztéma szerkezete. Az erdősödés nagyobb arányú, mint az természetes volt itt, ahol nemcsak az állatbarátok lelhetnek kedvükre valót, hanem a növények szerelmesei is. A 90-es években például eltűntek, majd 2015-től újra megjelentek egyes díszes orchideafajok, mint a mocsári kosbor, a fehér és kardos madársisak, a széleslevelű nőszőfű vagy a szúnyoglábú bibircsvirág. A terület kultúrtörténeti szempontból is érdekes, találhatók erre 48-as honvédsírok, de a lesről látható sávban még ott vannak azok a kutak, melyekből egykor a budai vásárba hajtott állatokat itatták. A tájékoztató táblákkal megtűzdelt tanösvényen tovább haladva a négyórás kirándulás végére tucatnyira csappan a csapat, melynek egy utolsó megtisztelő élmény is jár, mivel az út végén egy-egy különös szerzet, a sisakos sáska áll őrt az út két oldalán.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.