Nem maradt következmények nélkül a bíró hanyagsága

2017. február 28., kedd 13:54, frissítve: kedd 22:24

Törvénysértő, hogy a bíróság fél éve nem foglalta írásba a Budaházy-ügy ítéletét – ismerte el kérdésünkre egy kedd délelőtt tartott sajtókonzultáción Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki egyúttal a szabálytalanság következményeiről is tájékoztatott. 

Az eljárásjogi szabályok szerint Kenéz Andrea tanácsvezető bírónak harminc napja lett volna, hogy az augusztus végi ítélethirdetést követően papírra vesse elsőfokú határozatot. Az ügy nagy volumenére figyelemmel e határidőt három héttel meghosszabbították számára, ám ennek ellenére nem sikerült október végéig elvégeznie a feladatot, mi több, a mai napig sem. 

A bírónő távozik

Fazekas Sándor közölte, rendkívül aggályosnak tartja ezt a mulasztást, amely csorbát ejtett a bíróság megítélésén. A főbíró igazgatási eljárást kezdeményezett Kenézzel szemben, ennek részeként megvonták tőle a hivatalán kívüli munkavégzés lehetőségét. A megindult eljárás egyúttal a fegyelmi felelősségre vonás lehetőségét is magába foglalta, mielőtt azonban ilyen szankcióig juthatott volna a folyamat, Kenéz Andrea január végén lemondott bírói tisztségéről.

A törvényszék elnöke elmondta, a lépést három hónap lemondási idő követi. Ez idő alatt akár fel is menthetnék a bírót a munkavégzés alól, de ezt Kenéz nem kérte, és nem is látták indokoltnak. Miután otthoni munkavégzésre már nincs lehetősége, reggel nyolctól délután négyig a bíróságon tartózkodik, és elmaradásait pótolja.

A Budaházy-ítélet jelenleg kilencvenszázalékos állapotban van, így vélhetően a jövő hét folyamán elkészül, és kézbesítik az érintetteknek.

Kenéz azzal védekezett, hogy a per nagy terhet jelentett, de ezt az érvelést nem lehetett elfogadni, mivel számos olyan ügy van, amelynek ennél nagyobb az anyaga, a bírók mégis be tudják tartani a határidőket. A bíró tavalyi teljesítményét megvizsgálva ráadásul úgy találták, hogy az alulmúlta az átlagot.

Kivétel az ilyen hiba

Az ítélettel kapcsolatos problémák felmerülését követően lemondott e pozíciójáról a törvényszék büntető kollégiumának vezetője, Mikó Gergely. Mint Fazekas Sándortól megtudtuk, ezt a fenti ügytől „nem függetlenül” tette. Mikó egyébként maga is tanácsvezető bíró, e minőségében azonban nem érte kritika, a munkát folytatja.

A Budaházy-ügy másodfokra kerülésének előfeltétele az írott határozat, így a 2009-ben kirobbant ügy tavaly ősz óta parkolópályán áll. Budaházy György – aki  a napokban nyilatkozott a Mandinernek – február közepe óta újra házi őrizetben várja a per végét. Első fokon tizenhárom év fegyházat szabott ki rá az ügybe belebukott bíró tanácsa.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, a közvélemény általában a legnehezebb ügyeket kíséri figyelemmel, amikben könnyebb hibázni. Ez alapján ítélik meg a törvényszék munkáját, miközben az ügyek elsöprő  többsége hiba nélkül zárul – mondta a vezető, mondandóját hatályon kívül helyezési statisztikai adatokkal alátámasztva.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.