P. Koltai Gábor producert felmentették, társai bűnösek

2017. május 4., csütörtök 14:19, frissítve: csütörtök 19:39

Bizonyítottság hiányában csütörtökön első fokon felmentette a bíróság P. Koltai Gábor filmproducert, Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, valamint egyik üzlettársát, míg öt vádlottat bűnösnek talált. Utóbbiak főként rövid tartamú felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, miután számos vádpont alól őket is felmentették.

P. Koltait csaknem kétmilliárd forintos adócsalással és egyéb bűncselekményekkel, társait együttesen szintén több milliárd forintnyi vagyoni hátrány okozásával vádolja az ügyészség. Indoklásában azt a Fővárosi Törvényszék is elismerte, hogy a vádlottak által fenntartott céghálózat működése gyanús volt, ám a vádban szereplő költségvetési csalást, pénzmosást és okirat-hamisítást az ügyészségnek az első- és másodrendű vádlottak vonatkozásában nem sikerült kellően bizonyítania, a többieknél pedig csak kis részben. Laczó Adrienn tanácsvezető bíró megjegyezte, az ügyész előadása alapján más bűncselekmények – például hűtlen kezelés – is felmerülhetnének, ezeket azonban nem tették a vád tárgyává.

„Ha egy tény nem illik az elképzelésünkbe, az elképzelésünket kell ejteni” – idézte a bíró Agatha Christie krimiírót, hozzáfűzve, a hatóságok többször elkövették azt a hibát, hogy az ellenkező bizonyítékok ellenére a saját elgondolásukat tartották fenn.

„Szerintünk a vádbeszédnek nem volt igazán kiindulópontja”

– mondta Laczó, s kiemelte, az ügyésznek nem arra kellett volna koncentrálnia, hogy a védekezés egyes elemei miért nem hitelesek, hanem hogy a bűnösséget alátámasztó bizonyítékok miért azok.

A vádlottak 2008-tól főként angol nyelvű, háromdimenziós animációs filmeket készítettek, amelyekhez a vádirat szerint fiktív, külföldi offshore cégeket is magába foglaló cégláncolatot szerveztek, illetve teljesítés nélküli vagy többszörösen túlárazott számlákat bocsátottak ki. Tették mindezt azért, hogy belföldi állami támogatást és adókedvezményt vehessenek igénybe, és hogy jogosulatlanul, nagy összegben igényelhessenek vissza áfát – állítja a vádhatóság.

A büntetőeljárás hét évvel ezelőtt indult, P. Koltait akkor le is tartóztatták, hónapokat töltött rács mögött. A büntetőper alatt az ügyészség többször módosított a vádiraton, idővel például az is kikerült belőle, hogy P. Koltai Gábor strómanokon keresztül irányította a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore társaságot. Az ügyész által előadott, többmilliárdos kárértékből a törvényszék csak valamivel több mint kétszázmilliót talált bizonyítottnak.

Az ítélet nem jogerős. Bár a legtöbb jelen lévő vádlott elfogadta az ítéletet, az ügyészség egy kivételével minden terhelt vonatkozásában fellebbezést jelentett be, az az egy viszont ugyancsak jogorvoslatot kért. Az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folyik tovább. 

A fővádlottat egyébként a felmentést hozó tárgyalásra Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész szülei kísérték el, akik ugyanakkor nehezményezték a sajtó rájuk irányuló figyelmét, mondván, magánemberként érkeztek. Pogány Judit sáskahadnak nevezte a fotósokat.

Magic boys

Nem csak animációs filmek kerültek terítékre az ügyben: a vád érinti a Magic boys című mozifilmet is, amelyet az elsőrendű terhelt apja, Koltai Róbert rendezett, és amely az ismert adatok szerint 800 millió forintból 41-et hozott vissza. A legismertebb internetes filmadatbázis szerint mintegy félezer néző a tízes skálán átlagosan 2,9 pontot adott az alkotásnak, amelyben külföldi sztárok, Michael Madson és Vinnie Jones is szerepet kaptak.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.