Súlyosabb büntetés a Viszkishez hasonlított rablónak

2017. február 20., hétfő 19:03, frissítve: hétfő 23:42

Harmadával, kilencről tizenkét évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla annak a terheltnek a büntetését, aki 47 rablást követett el vagy kísérelt meg mintegy hét év alatt, részben gyógyszertárak ellen.

Fellebbezni tiszteletlenség

Az eljárás igen sajátosan alakult, tekintve, hogy a bíróság sajtóosztálya által csak

„a Viszkishez hasonló rablásokat elkövető”

férfiként említett Cs. Richárd lebukása után úgy tett a rendőrségen részletes, feltáró beismerő vallomást, hogy e nélkül vélhetően nem tudták volna elítélni a bűncselekmények jelentős hányadáért. 

Ugyancsak szokatlannak mondható, hogy a vádlott a bűnösségét megállapító, és őt kilenc év fegyházra ítélő elsőfokú határozat ellen nem fellebbezett. Mint mondta, tiszteletlenségnek érezte volna a jogorvoslati kérelmet egy korrekt ítélettel szemben. Cs. Richárd hétfőn az utolsó szó jogán hosszasan ecsetelte, mennyire megbánta és szégyelli bűneit. 

Az ügyész viszont fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, ezért kerülhetett sor most másodfokon az ítélet súlyosbítására.

Inkább elfutott, mint hogy bántson mást

Cs. Richárd külön kiemelte, hogy bár volt lőfegyvere, az elkövetések során sosem alkalmazott erőszakot, sőt, amikor egy biztonsági őr megtámadta, inkább elmenekült. Lebukását is az okozta, hogy egyik pénzintézeti rablása során egy idős ügyfél lerántotta a maszkját. Noha az elkövető erősebb fizikumú volt nála, mégsem bántotta az asszonyt. 

Hosszasan ecsetelte a rabló, hogy mennyire megváltozott, és hogy rájött, számára kisgyermeke a legfontosabb, aki így évekre elvesztette apját. Fogadkozott, hogy amint lehetőség lesz rá, bűnmegelőzéssel szeretne foglalkozni, hogy világossá tegye mások számára, mennyire nem éri meg az anyagi előnyökért elveszíteni a családot, börtönbe kerülni.

Ennek kapcsán kitért rá,

bár „nem szabad arról beszélni, hogy a börtön nem egyforma büntetés mindenkinek”,

úgy látja, sok fogva tartott társait az előzetes látványosan nem viseli meg; nevetgélnek, kávéról, dohányról vitatkoznak, és a beszélőkön is az a fontos nekik, hogy legyen rántott húsos szendvics. Ezzel szemben – adta elő a férfi – számára kemény megpróbáltatás minden nap, amit erőszakos, agresszív rabok között kell töltenie, gyermekétől távol. 

Cs. Richárd szerint rabtársai ostobának tartják, amiért bevallotta a bűncselekményeket, de ezt ő egyfelől egyfajta gyónásnak szánta, másfelől hisz abban, hogy a bíróság értékeli ezt.

A gyógyszerész közfeladatot lát el

Az idén 40 éves Cs. Richárdnak – az előzetes letartóztatás beszámítása után – jó magaviselet esetén is legalább hat évet kell még leülnie. A súlyosbítást egyébként nem a megállapított tényekben, hanem azok jogi minősítésében bekövetkezett változás indokolta. 

Az egyik legfontosabb vita a vádhatóság és a védelem között abban volt, hogy a kirabolt gyógyszertárak dolgozói közfeladatot ellátó személynek minősültek-e. Hrabovszki Zoltán bírói tanácsa az ügyésszel egyezően úgy látta, hogy igen, ilyenformán pedig több cselekmény minősített tényállási kategóriába került, ami miatt emelkedett a büntetési tétel. 

Az ítélet jogerős.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.