Vietnami vízummaffia: a vádlott élettársa volt a tolmács?

2017. május 23., kedd 15:00, frissítve: kedd 19:28

Bizonyítási indítványok sorával és újabb iratok csatolásával vette tűz alá a kispesti bíróságot Tran Dániel ügyvéd hétfőn abban a büntetőperben, amelyben – a két tucat vádlott között – egy közismert vietnami származású énekesnő szüleit és féltestvérét vádolják embercsempész-hálózat működtetésével.

A vádirat szerint a szervezet jelenleg szökésben lévő főnöke, Nguyen Tuan Anh és társai fejenként több millió forintért hamis céges papírokkal, meghívólevelekkel segítették honfitársaikat, hogy magyar vízummal elhagyják Vietnamot. Mintegy négyszázan jöhettek így Magyarországra, aztán pedig tovább Nyugat-Európába – közülük azonban senki sem került terheltként az eljárásba.

Nguyen Tuan Anh előtt a másodrendű vádlott volt a vízummaffia feje. A védői felszólalásokból kiderült: a magyarországi vietnami közösség körében közismert, hogy a nyomozás során eljárt egyik rendőrségi tolmács korábban az ő élettársa volt – ezt több vietnami származású vádlott is megerősítette a tárgyalóteremben. Ha ez igaz, a tolmács közreműködésével készült nyomozati anyagokat ki kell zárni a bizonyítékok köréből. Burai Judit Andrea tanácsvezető bíró telefonon felhívta az illetékes rendőri szervet, amely azt közölte, hogy több tolmácsot alkalmaztak, de egyik sem jelezte, hogy összeférhetetlen lenne. A bírónő szerint egyébként egyelőre nem bizonyított az élettársi viszony, ehhez a „hallomás” kevés.

Erről az egyetemi oktatóként dolgozó tolmácsot még megpróbálhatja megkérdezni a bíróság, a férfit viszont már aligha, ő ugyanis szökésben van, akárcsak a fő vádlott, Nguyen Tuan Anh.

Lapunk úgy értesült, utóbbi azután került az előzetesből előbb házi őrizetbe, majd lakhelyelhagyási tilalom alá, hogy a másodrendű vádlott már kereket oldott. Noha a házi őrizet szabályait még betartotta,

lapunknak nyilatkozó jogászok szerint mégis hiba volt kiengedni egy másik országban biztos háttérrel bíró, súlyos bűncselekménnyel vádolt külföldit a rácsok mögül.

Úgy tudjuk, az elsőrendű vádlott házi őrizetének feloldását maga a vádhatóság indítványozta. Írásbeli vallomását már szökése után küldte el postán felesége és fia ügyvédjének.

A bíróság egyébként úgy tervezte, hogy hétfőn megkezdődnek a perbeszédek – ezt a menetrendet sikerült a védőnek felborítania az indítványzáporral. A bírói tanács egy vietnami büntető törvénykönyvet is kapott tőle, azt igazolandó, hogy a vádbeli tett az ázsiai országban nem bűncselekmény, a vádlottak cselekménye tehát hazájukban nem számít társadalomra veszélyesnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.23.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.