„Valóban csodálatos film a Csillagok háborúja?”

MN

2017. május 25., csütörtök 16:03, frissítve: csütörtök 17:17

Negyven évvel ezelőtt, 1977. május 25-én mutatták be George Lucas Csillagok háborúja című filmjét az Egyesült Államok filmszínházaiban. Az űropera a nyugati popkultúra meghatározó alkotása lett, és később tovább bővült, idén már a nyolcadik epizódot mutatják be, és tavaly az első önálló alkotás is elkészült a filmes franchise-ban. A gyerekek újabb és újabb generációit berántó történetek és filmek első darabja tehát már negyvenéves, Magyarországra viszont csak több mint két évvel később jött be.

1979. augusztus 16-án Csillagok háborúja címmel mutatták be a filmet, feliratosan. Akkor a Magyar Nemzetbe Zay László írt róla kritikát, amelyet alább közlünk. A nem túl pozitív hangvételű írás több szempontból is érdekes. Például a szerző úgy hitte, hogy Luke Skywalker elnyeri Leia „hercegprincesszin” kezét, Obi-Wan Kenobit pedig remete-tábornoknak titulálta, aki meggyőződése erejével parancsol ellenségeinek. C-3PO-t az Óz bádogemberéhez, R2-D2-t pedig mosógéphez hasonlította Zay László, akinek meglátásai azonban nagyjából helytállóak, 38 év távlatából is.

(Földi Bence)

-------------------------------------------

Csillagok háborúja

Csodálatos film a Csillagok háborúja – így kezdi lelkes méltatását egy amerikai kritikus. Érthető a lelkendezése, ez „minden idők legnagyobb kasszasikere”, ebben a tekintetben csakugyan fantasztikus film, tízmillióba se került, de majdnem a huszonötszörösét hozta be, kétszázhúszmilliót. Ehhez képest a három Oscar-díj igazán kevés, már-már smafu. Rendezője George Lucas, mindössze harminc-egynéhány éves, de egyike a „csodálatos négynek”, Coppola, Spielberg és Scorsese – vagyis a Keresztapa, a Cápa és a Taxisofőr kezdetű föllendülés rendezői – társaságában Hollywood megmentője, a mozi reneszánszának ihletője.

Csodálatos jelzőkben tehát nincsen hiány, bár ez a dicsérettobzódás gyanakvóvá is tehet. Valóban csodálatos film a Csillagok háborúja? Mese és szemfényvesztés, ez kétségtelen.

George Lucas ezt mondta művéről: „Azoknak a könyveknek, filmeknek és képregényeknek a világát akartam föleleveníteni, melyeket tizenkét éves koromban szerettem. A cselekmény egyszerű: a jó fölveszi a harcot a gonosszal. És bele akartam vinni sok-sok vidámságot és fantáziát.” Egyikre-másikra George Lucas kedves könyveinek, filmjeinek és képregényeinek kedves alakjaiból a magyar néző is ráismerhet, így mindenekelőtt az Óz bádogemberére, bár ezúttal aranyos színben tündöklik. A fehér műanyag páncélba rejtőzött gonoszok – és tetőtől talpig fekete vezérük – eredete is sejthető. Fölismerhetők a mesebonyolítás szokványai is, noha olykor modern köntösben találkozni velük. A gonoszok fogságába esett köztársasági hercegnő például holográfikus filmen üzen a remeteéletbe visszavonult generálisnak, s a segélykérő üzenetet remek robot viszi ezer veszélyen át.

 
A Filmszem folyóirat hátsó oldala 1979-ből
 

Másvalaki, történetesen esztétikaprofesszor a New York-i egyetemen, épp a mesével kapcsolatosan tette közzé fenntartásait. „Azt állítják, hogy látványos és szórakoztató filmeket csinálnak, de nem jön ki belőlük más, csak olyan unalmas mesefolyamok, mint a Csillagok háborúja.” Unalmasnak, persze, aligha mondható a film, amelynek minden pillanata a sikerre törekszik, és megannyi tapasztalatot értékesít ennek érdekében. S ha mégis, vagy épp ezért a sikerhajhász külsőségek közepette lankad a figyelem, hervadozik az érdeklődés, alighanem azért van, mert a meséből hiányzik az igazi mesék tartalmassága. A mesevilág különös (ha nem volna elkoptatott, azt kellene mondani: csodálatos) tükre az életnek, a valóságnak, az ember legszebb vágyainak. Az a mese viszont, melyet George Lucas ad elő, csupán korábbi meséknek a tükre.

Fénye olykor fölvillan néhány pillanatra, ha a tükrözés sugara gunyoros gellert kap az élet némely részletén.

Ilyenkor reménykedik a néző: ironikus, parodikus, szatirikus lehetne a mese.

S a szemfényvesztés? Lézerkarddal hadakoznak az egyik jelenetben, komputer vezényelte a fölvételeket az üldözési képeken, hogy mindennél száguldóbb legyen az iram. Mulatságos szörnyek mulatnak egy űrcsehóban, s a kalózűrhajó másodpilótája értelmes óriás majom, akit a hercegnő két lábon járó subaszőnyegnek titulál. A robogó – régimódinak mondják, olcsó áron kótyavetyélik el hőseink – légpárnán rohan, a remete-tábornok viszont csupán csak meggyőződése erejével parancsol ellenségeinek, s komputereszénél is jobb szívű a rokonszenves, szinte emberséges szereplő, R2–D2, külsőre három lábon gördülő porszívó vagy mosógép.

Végül, persze, minden rendbe jön, a csinos űrpilóta nemcsak kitüntetést kap, de bizonyára a hercegprincesszin kezét is elnyeri, operettfinálé, a legcsekélyebb irónia nélkül.

Ez az űrpilóta már korábban is, amikor még csak tudósjelölt volt, érzelmes lénynek bizonyult, elmerengett az esteli égbolt előtt (két Nap tért nyugovóra szemei előtt). Hogyan is vélekedik Hollywood megmentőiről egy amerikai kritikus? „Még nem sikerült filmet csinálniuk az életről, csak a film iránti szenvedélyükről. Önnön ügyességük és technikaimádatuk rabjai.” Egy másik: „Műveletlenek, tudatlanságban nőttek föl, csak a kamera érdekli őket. Lehet, hogy láttak és kívülről megtanultak ezer filmet, de könyvet legfeljebb, ha hármat olvastak.” Lehet: George Lucas csak azt mondta, hogy ha kamaszkorának kedves filmjeiből, könyveiből és képregényeiből szerezte az ihletet, de arról nem beszélt, hogy melyikből mennyit ismer.

Igazán emlékezetes a film akkor lenne, ha – amint azt az esztétikaprofesszor javasolja – túl tudna nézni az objektíven és fölfedezné, hogy azon túl ott a világ, s a világban emberek. Mint a mesében.

Zay László (1979. augusztus 16. 4. oldal)

A szerkesztő ajánlja