Díjnyertes fotók az ismeretlen Duna-deltából

MN

2018. január 29., hétfő 18:05, frissítve: kedd 07:24

A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjban, illetve két kategóriadíjban részesült kollégánk, Végh László a 36. Magyar sajtófotó-pályázaton, amelynek eredményét hétfő délután hirdették ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában.

A különdíj a teljes portfólióért járt, emellett lapunk munkatársa a legjobb portrés emberábrázolás (sorozat), illetve természet és tudomány (sorozat) kategóriában érdemelte ki az első helyet. Utóbbi, azaz a Duna-delta sorozat a Duna Régió Stratégiai Éves Fóruma és a Capa Központ támogatásával készült.

A MÚOSZ által meghirdetett 36. Magyar sajtófotó-pályázatra egyébként 247 szerző pályázott 2260 pályaművel.

 

A Romániában lévő Duna-delta 3446 négyzet-kilométernyi területével Európa második legnagyobb deltatorkolata. Három fő ága a Kilia (Chilia), Szulina (Sulina) és Szentgyörgy (Sf. Gheorghe), amelyek mellett számos mellékág, holtág és tó is található a vadregényes vidéken. 

A terület elsősorban az állatvilágot vonzza: több mint 1200 növényfaj honos itt, ezenkívül 300 madárfaj és 45 édesvízi hal. A területre évente több millió madár jár költeni. Nem véletlen, hogy a Duna-delta területéből 2733 négyzetkilométer szigorúan védett.  

A hatalmas területen nagyjából 15 ezer ember él: románok, lipovánok, ukránok, görögök. A Duna-delta leghíresebb szülötte Ivan Patzaichin kajakozó, négyszeres olimpiai bajnok. Az emberek fő megélhetését a halászat és a turizmus jelenti. 

Végh László, a Magyar Nemzet Magazin fotóriportere és képszerkesztője 2017 nyarán egy hetet töltött a deltában. A területen egy székelyudvarhelyi férfi kalauzolta, aki évek óta Gorgovára jár nyaralni és horgászni, így ismeri a Duna-delta minden zegét-zugát. Gorgova az utolsó település a deltában, amelyet még autóval meg lehet közelíteni, így fotósunk és vezetője motorcsónakkal közlekedett. 

A területen élő emberek jellemzően szegények, nagy az elvándorlás. A turizmus és a halászat jelent némi bevételi forrást, ám azok szezonálisak. 

 

 
Reggeli köd a Duna-delta egyik csatornáján
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Mircea halászkunyhójában.A legfőbb megélhetés a helyieknek a mai napig a halászat
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Fürdőzők Gorgován
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Templomtorony
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Bogdan motorkerékpárján Letean
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Kifogott halakat szárítanak az egyik háznál Gorgován
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Aurel felújítás alatt álló házában Letean
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Halász család háza Gorgován
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Egy férfi várja a menetrend szerinti hajót Gorgován
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

 

 
Reggeli köd Gorgován
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet