Egy eltüntetett tüntetés

2018. március 20., kedd 20:27, frissítve: kedd 20:42

Ha valaki a korabeli sajtó híreiből szeretné felidézni, miként zajlottak a 70-es évek első felében az állami ünnepeken a rendszerellenes megmozdulások, könnyen arra az eredményre juthat, hogy nem történt semmi említésre méltó esemény. A közszolgálati médiumok gondosan hallgattak mindenről, márpedig akkoriban minden sajtótermék szigorúan közszolgálati volt. Így az államilag tájékoztatott magyar állampolgár csak két évtizedes késéssel értesült arról, hogy 1970 és ’73 között több nemzeti ünnepen is spontán demonstrációk is zajlottak a hivatalos rendezvények mellett, melyek nyomán sok száz embert rendőrségi eljárás alá vontak, s közülük többtucatnyit börtönbüntetésre ítéltek.

A két nagy tüntetésről (1972. és ’73. március 15-éről) születtek részletes visszaemlékezések, de a többi eseményről (1970., ’71. március 15-éről, 1971. október 6-áról és az 1972. március 21-i szélsőbalos, maoista demonstrációról) csak elvétve esik szó. És volt egy összejövetel, amelyikről azóta sem tudható semmi. 1972. március 21-ére két tüntetést is szerveztek. Az egyiket szélsőbalos, maoista diákok hirdették meg a „nacionalista” március 15-i tüntetés ellentüntetéseként. Azt kívánták demonstrálni, hogy a magyar ifjúságot nemcsak haza- és szabadságszerető nacionalisták alkotják, hanem vannak elszánt hívei az igazi, vérgőzös proletárdiktatúrának is. A tüntetésre engedélyt kértek a rendőrségtől, de nem kaptak. Ezért a társaság két vezetője (egyikük Demszky Gábor volt) 21-én délelőtt kiment a korábban meghirdetett helyszínre, a városligeti Tanácsköztársaság-emlékműhöz, hogy ott gyülekező társaikat értesítsék a felvonulás betiltásáról. Demszky annyit sürgölődött meg fontoskodott, hogy a rendőrök mégiscsak letartóztatták. Ez az „atrocitás” később nagyban hozzájárult az őt belengő mártírimidzshez.

A másik tüntetést a hűvösvölgyi Nagyréten tartották. A legkevésbé sem Kun Béla rémuralmáról kívántak megemlékezni – jóllehet a Tanácsköztársaságról szóló igaz információkat éppúgy elzárta a hatalom, mint az ’56-ról szólókat –, hanem a hat nappal korábban letartóztatott fiatalok mellett akartak demonstrálni. Hatalmas rendőri készültség várta a megjelenőket. Az úton konvojok húztak el, az erdei ösvényeken kutyás rendőrök sétáltatták szájkosaras kedvenceiket, a Nagyrétet pedig egyenruhás kordon zárta körül. A tüntetni szándékozók nagy része már a villamosról leszállva azonnal visszafordult. Kevés olyan őrült akadt, aki besétált a rendőrök gyűrűjének közepébe.

Szó nélkül beengedtek mindenkit a zsaruk, ahogy később sem csináltak semmit. A fiatalok több kisebb csoportot alkotva beszélgettek, zenéltek, énekeltek, voltak, akik fociztak. A kordont alkotó rendőrök készségesen visszarúgták az elguruló labdákat. Váratlan fejlemény törte meg a kedélyes, szinte idillikus hangulatot: a rét melletti parkolóba begördült vagy féltucatnyi Ikarus busz, KISZ-aktivisták rajzottak ki belőlük, és vitatkozni akartak a tüntetőkkel. (Megjegyzem, tüntetés gyakorlatilag nem volt, a puszta jelenlét bírt demonstratív erővel.) A Nagyrétet ellepte vagy kétszáz fiatal Lendvai Ildikó és Szekeres Imre, akik duzzadtak a dialektikus materializmuson hizlalt vitakészségtől. Vadászták a meggyőzhető alanyokat, mert a tüntetők, akik a fenyegető rendőri erőfitogtatástól nem rettentek meg, a KISZ-es agitátorok láttán fejvesztve elmenekültek. Csak maroknyi opportunista maradt, aki némi sör fejében hajlandóságot mutatott a nem túl nívós politikai eszmecserére.

Azok közül a fiatalok közül néhányan, akik reggel visszafordultak a Nagyréttől, senkitől sem zavartatva tartották meg a tervezett demonstrációt a Vérmezőn.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.20.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.