Összefonódva

2018. április 11., szerda 13:58, frissítve: péntek 12:36

Az 1894–95-ös törvények elfogadásával hazánkban megtörtént az állam és az egyházak szétválasztása. Úgy nagyjából, mondhatni: mert a teljes, a feleket hiánytalanul kielégítő szétválasztás sem akkor, sem azóta nem következett be. Demokratikus társadalmakban mind világi, mind egyházi részről egyetértenek a szétválasztás szükségességében és alapelveiben. „Az egyház az államtól független, nem az állam alá, hanem az állam mellé rendelt önálló társaság. Az állam és az egyház a maguk nemében tökéletes társaságok, mivel mindkettőnek megvan a maga külön hivatása, célja és rendeltetése. Amiként az egyház illetéktelenül nem avatkozhatik bele az állam cselekvési körébe, éppen úgy megköveteli, hogy az állam tartsa magát távol az egyház belső ügyeibe való beavatkozástól, az állam hatalma álljon meg a lelki impérium határainál” – írta Barankovics István 1945-ben XIII. Leó pápa tanításai szellemében. 

Ám az állam és az egyház nemcsak független, egymás mellé rendelt önálló társaságok, hanem együttműködésre is rendeltettek, így a maguk külön hivatását, célját és rendeltetését össze kell hangolniuk. Az elmúlt kétszáz évben – amióta az első szeparációs törekvések megindultak – nem akadt még olyan demokratikus társadalom, oly nagyvonalú állam, oly kompromisszumkész egyház, amely ennek a kihívásnak maradéktalanul megfelelt volna. Még az Amerikai Egyesült Államokban is – pedig az a mintaszerű állam-egyház viszony etalonja – vannak megoldatlan, nemegyszer súlyos konfliktusokba torkolló problémák. Gyakran sérül valamelyik fél szuverenitása vagy a jogegyenlőség elve, mert az államok és az egyházak is szeretnek basáskodni, éppúgy, mint atyáskodni, ezért az együttműködés akadozik olykor. Persze megállapítani is nehéz, hát még tiszteletben tartani az állam cselekvési köreinek és az egyházak uralta lelki impériumnak a határait.

1894-ben különösen sérelmezték az egyházak a házasságkötésről szóló 1894-es XXXI. törvénycikket. Ebben vezették be a kötelező polgári házasság intézményét. Az egyházak úgy vélték, hogy az állam indokolatlanul terjesztette ki saját illetékességi körét. (A kötelező állami anyakönyvezésről szóló törvényt könnyebben elfogadták az egyházak.) A teljes és következetes szétválasztás elkötelezett hívei a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895-ös XLIII. törvénycikket kifogásolták, mert a felekezeteket világi szempontok alapján kategorizálta, s abból kiindulva jogi előnyökben részesítette, illetve hátrányosan megkülönböztette. (Bevett, elismert, tűrt vallásfelekezetek.) Jellemző, hogy a 2011-ben megalkotott vallásjogi törvény sem oldotta meg ezt a problémát.

Az állam és az egyházak viszonyának legtöbbet és leghangosabban vitatott pontja, hogy politizálhat-e az egyház. Ez valójában álprobléma, mert az egyházak politikai megnyilvánulásait saját belső szempontjaik korlátozhatják, és nem a tőle különváltan működő államhatalom érdekei. Nem szokás a szószékről aktuálpolitikai nyilatkozatokat tenni. Nem azért, mert illetéktelenül beleavatkozik a politikába, hanem azért, mert sértheti a közösség tagjainak meggyőződését, így belső ellentéteket generálhat, megoszthatja a híveket. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyházi személyeknek vagy testületeknek nem szabad politizálniuk – mert az az állam kompetenciája. Ez hasonlatos ahhoz a manapság divatos tételhez, hogy a civilek ne politizáljanak, mert az a politikusok dolga. Az egyházaknak kötelességük morális kérdésekben eligazítást adni híveiknek, amely kötelezettség azzal is járna, hogy a hatalom kirívóan erkölcstelen megnyilvánulásait szóvá tegyék. Az sem ártana, ha nemcsak erkölcsi szózatokkal táplálnák a híveket, hanem példát is mutatnának. Ehelyett azonban némi jogi és anyagi előnyökért a hatalmat támogató és dicsőítő hűségnyilatkozatokat tesznek, külön kiemelve azt a nagyszerű eredményt, hogy nálunk az állam és az egyházak egymástól függetlenül, szétválasztva működnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.