Georges

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. november 8., szerda 08:11, frissítve: szerda 13:49

 
Fotó: Pörneczi Bálint
 

Lenne itt mindjárt három dolog is. A gyerekkor emlékei meghatározók, majd az ember, ha akarja, ha nem, újramintázza anyját, apját. Plusz még az ember melegségre vágyik (Örkény). A fatelep pedig olyan a férfiember számára, mint cicának a pláza, különösen, ha rendes tűzifát is árusítanak. Régi történet ez, először volt a félelem, hogy mit csinál egy őselem, aztán a megszelídítés, végül bevittük a tüzet a házba. Lett belőle szép szó is, dallamos és kifejező: háztűznéző. Amikor Bálint szülei először építkeztek, a nappaliba bekomponáltak egy kandallót is, de inkább csak hangulati elemként, közérzetjavítóként. Téli estéken néha begyújtottak, máskor meg inkább nem. Fotográfusunk ezt akkor még nem értékelte különösebben. Ám a gyerek raktároz, mint a szivacs, hogy aztán előhívjon, mint a filmet hajdanán a fürdőszobában. Bálinték nemrég újra otthont váltottak Franciaországban, ez a mostani már a harmadik olyan lakás, ahol kandallójuk is van. Ez arrafelé nem kimondottan luxus, inkább hagyomány, esetünkben pedig kissé sorsszerű. És Bálint valahogy már el sem tudja képzelni a téli estéket nélküle. És rítus van, természetesen. Kezdve attól, hogy persze nincs kedved kimenni a fáért, mert odakint hideg és nyirkos minden. Aztán amikor mégis rászánod magad, biztos, hogy a lakásban felejted a zseblámpát, és kifelé egyszer, befelé megpakolva legalább kétszer pofára esel, ám ha mindezeken túl vagy, kezdődhet a szertartás. A nappali közepén összetöröd a zöldséges rekeszt gyújtósnak (mert persze lehet már kapni valami kockát is, attól azonnal belobban az egész kóceráj, de az inkább tüntetésekre való segédeszközként funkcionál), majd papír után kutatsz. Igazi újságpapír kell, mert a reklámújságok és a magazinok természetesen alkalmatlanok. Ha előkerül a gyufa is (az öngyújtó nem az igazi), indulhat a mágia. Akkor szállnak rád az indián szellemek, jöhet a katarzis. Két gyerek ölben, és megbűvölve nézitek a tüzet, akár Gurigu barátja, Jangu, a jaguár, mert kezdődik a tánc. De egyedül is utazhatsz, elcsodálkozva, mennyi régi emlék képes újjáéledni. Szülők, család, örök vadászmezők lakói. Egy a törvény csupán, ha bárhol tüzet csiholsz, addig ülsz előtte/mellette, míg el nem alszik.

Ez Bálint verziója. Érdeklődéssel hallgatom a telefonban, éppen fűrészelés és hasítás közben hív. Igaz, októbertől áprilisig máskor nem is nagyon tudna, öt cserépkályhát fűtünk huszonöt éve. Épp az imént érkezett egy újabb adag, akác, a kedvencem. És nemrég ment el a Kályhás úr, ránk fért már némi felújítás. Péter remek fej, kályhásnak lenni pedig alighanem gyönyörű állapot. Átjárás művészet és szakma között, lélek és kéz közössége, alkotás, létre-hozás.

A képen most Georges látható. Pár falunyira lakik Bálintéktól, földműves, tőle veszi a fát. Másfél-két köbméterből megvannak egész télre, de ahogy pakolnak be a kisteherbe, mindig rácsúszik még fél, csak úgy ajándékba. Alig beszélnek, minek. Mehet hozzá bármikor, beáll a fészerbe, amelynek a közepén tornyosul egy kisebb dombnyi fa, pakolás, egy kávé és a fizetség a végén. Így. Vidék ott és itt.

Georges hamisítatlan figura, portréját nézegetve ismét azon tűnődöm, hogy Bálint nagyon francia fotográfiái valahogy gyakran egy kicsit amerikaiak is. Ez a fatelep lehetne akár Twin Peaksben is, a valóság és az álom határvidékén. Ott, ahol a fák tovább élnek kivágás után is, súgnak a kiválasztottaknak, vagy éppen rémisztő csontvázak. A fa a tűzben időutazásba hív (jöjj velem), másik dimenzióba repít. Segédanyag kezdő révülőknek és mániákus bámulóknak. Titkos történetek tokja és tudója. Georges közvetítő. Tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy Bálint meríthessen az „indián szellemek” tudásából. In-Mut-Yah-Lai-Lat (Joseph főnök) mondta a Lincoln Hallban 1879-ben, miután harcosait bekerítették a Medvemancs-hegyekben, és megadta magát: „Akkor a Nagy Szellemfőnök, aki odafent kormányoz, rámosolyog erre a vidékre, esőt küld ránk, hogy lemossa a testvéreim sebei nyomán támadt vérfoltokat a Föld arcáról.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.04.

A szerkesztő ajánlja