Beszélő kutyák és egy megtalált némafilm

2018. április 6., péntek 16:35, frissítve: péntek 18:31

Kevés ideálisabb programot tud elképzelni az ember, mint hogy egyszerre lássa az új Wes Anderson-filmet Szabó Simonnal, Dragomán Györggyel vagy Szabó T. Annával. A 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szerdai megnyitója ilyen volt. A Kutyák szigete (Isle of dogs) vetítése előtt Horváth György fesztiváligazgató köszöntötte a nézőket, felelevenítve az 1993-as nyitást, az elmúlt két és fél évtizedet. – Viccesen mondják, hogy Anderson új filmjének címét I love dogsként is lehet ejteni – jegyezte meg Horváth. Szerinte ez alapján nyugodtan vegyük úgy, hogy a Titanic neve pedig egy másik nyelven azt jelenti: szeretem a filmeket. A Kutyák szigete bemutatója május 3-ára várható, így az érdeklődők bő egy hónappal korábban láthatták a már a Berlinalén is játszott alkotást. A fantasztikus Róka úr 2009-es bemutatása után ismét az animáció területére tévedt Anderson, összetéveszthetetlen stílusát ezúttal sajátosan japán hangulattal vegyítve.

A Kutyák szigete után a főszerepet az izlandi filmek veszik át a fesztiválon. A 101 Reykjavík révén itthon is ismert Baltasar Kormákur tavalyi rendezését, az Elégtételt jövő hét elején lehet látni. A nyomasztó történet középpontjában egy sikeres szívsebész áll, akinek lánya egy drogkereskedő hálójába kerül. A férfinak drasztikus módszerekhez kell nyúlnia, hogy mentse családját. Szintén izgalmasnak ígérkezik Dylan Howitt filmje, az Izlandi gyilkosok, amely egy 1976-os brutális gyilkosság történetét göngyölíti fel. A szigetország egyik legmegrázóbb ügyében hat fiatal beismerő vallomást tett, ugyanakkor kérdéses, valóban ők voltak-e az elkövetők. Az izlandiak nagy része máig meg van győződve róla: nem a valódi tettesek kerültek börtönbe.

A skandináv alkotásokon túl is akadnak még különlegességek: láthatjuk az iráni Nargesz Abjar két évvel ezelőtti filmjét, a Lélegzetet is. A kritikusok által is dicsért mű egy fiatal lányt követ, aki képzeletében bejárja a népmesék világát, saját életét is beleszőve a fantáziába. A fesztivál jövő hét végéig fut, vendégként pedig érkezik a francia alkotópáros, Hélene Cattet és Bruno Forzani, illetve Mirjana Karanovic szerb színésznő, aki több Emir Kusturica-filmből lehet ismerős. A zsűriben Borbély Alexandra színésznőt, Dobos Tamás operatőrt és Török Ferenc rendezőt találjuk.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Titanickal párhuzamosan kezdetét vette a 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál is. Az április 8-ig futó rendezvényen tizenhat kisfilm száll versenybe, köztük Niki Lindroth von Bahr stop-motion animációjával, valamint Adrienne Nowak önéletrajzi alapú hazatéréssztorijával. Emlékezetes: Deák Kristóf rövidfilmje, a Mindenki 2016-ban a versenyprogram különdíját nyerte el, majd menetelése meg sem állt az Oscar-díjig. Érdemes hát figyelni a fesztiválon bemutatkozó új magyar rövidfilmekre. A rendezőtől idén A legjobb játék került be a programba, benne két biztonsági őrrel, akik egy őket fenyegető veszélyre ébrednek rá. Érdemes a figyelemre még Felvidéki Miklós filmje, a Gorgon, Kis Hajnitól a Zsurzs Kati szereplésével készült Last call, valamint Vácz Péter rendezése, a Plasztik szerelem sztoriját eszünkbe juttató Párnaarc.

Véget sem ér a Titanic, a Művészben már indul a 24. Lengyel Filmtavasz is. Az április 12–18. között zajló rendezvény fókuszában a lengyelek száz éve visszanyert függetlensége áll, ennek jegyében pedig bemutatnak egy korábban elveszettnek hitt némafilmet. Az 1918-as Mania főszerepét a korszak emelkedőben lévő sztárja, a később ünnepelt Pola Negri alakítja. A filmet a magyar származású Eugen Illés rendezte, a megmaradt kópiát pedig 2006-ban találták meg. Pszichológiai thriller és életrajzi mű egyaránt lesz a Lengyel Filmtavaszon: a Gyilkos vagyok a hetvenes évek eseményeit idézi fel, míg a Legjobb című film Jerzy Górski triatlonista életét mutatja be.

A Kiátkozott című művel érkezik annak producere, Marcin Kwasny színész, akinek első nagyjátékfilmje egyébként egy magyar alkotás volt, a Bagó Bertalan rendezésében elkészült Vadászat angolokra. A rendezvényt egy sci-fi-vígjáték, az Ádám varázsdoboza bemutatása koronázza meg. A 2030-ban játszódó filmben egy amnéziás gondnokot látunk, aki rögtönzött időgép segítségével utazik vissza 1952-be. A különös vígjáték a téridő határait nem ismerő szerelemről mesél nézőjének, a főszerepekben Olga Boladzcal és Piotr Polakkal.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.06.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.