Churchill sosem volt még ennyire emberi és esendő

2018. január 24., szerda 11:35

A történelmet a győztesek írják – tartja a mondás. Vagy, hogy ezúttal stílszerűen Winston Churchillt idézzük: „A történelem kegyes lesz hozzám, mert én szándékozom megírni.” Ebben a mondatában is benne van minden, ami jellemezte: humor, a saját elhivatottságába vetett végtelen, megingathatatlan bizalom, az egója és némi brit birodalmi felsőbbrendűség. A britek második világháborús miniszterelnöke kétségtelenül a kor egyik legismertebb, talán leginkább vagabund figurája volt elmaradhatatlan szivarjával és örökös, az ujjaival V betűt formázó győzelemjelével. Ám eddig nemigen láthattunk róla mélyre ható, működésének lényegét, mozgatórugóit, a nácikkal szembeni kérlelhetetlen dacolását bemutató életrajzi alkotást, miközben akár Hitlerről (A bukás), akár Franklin D. Roosevelt amerikai elnökről (A király látogatása) készült ilyesmi az elmúlt bő másfél évtizedben, ahogy Sztálin életét is feldolgozta már a filmipar. Ezt az űrt próbálta meg most kitölteni Joe Wright, aki A legsötétebb óra (Darkest Hour) címmel Churchill politikai pályájának legnehezebb napjairól forgatott életrajzi mozit.

1940 májusában járunk, a Benelux államok elestek, Franciaország az összeomlás szélén; a korábbi, nácik felé engedékeny külpolitikája miatt mind inkább elszigetelődő Neville Chamberlain brit konzervatív kormányfő helyzete tarthatatlan, ezért kell valaki, aki Európa totális német inváziója idején átveszi a kormányrudat a szigetországban. Finom úri szalonokban ekkor veszik elő Churchillt, akit igazából senki sem akart, senki sem szívelt különösen, ám nem maradt más, aki a feladatot úgy tudta volna elvállalni, hogy az többé-kevésbé minden politikai oldal számára elfogadható legyen. A film ezzel veszi fel a történet fonalát, és próbálja bemutatni a nagy embert, akinek megítélése a mai napig igen ellentmondásos. Azt ugyanis már a kortársak sem tagadták, hogy Churchill a megfelelő ember a megfelelő időben az adott feladatra, aki megingathatatlan eltökéltségével kivívta a brit polgárok tiszteletét. Ám a birodalmi felsőbbrendűségéből fakadó rasszizmusa, a zsidó és iszlám vallással vagy épp Indiával szembeni kijelentései árnyalják nimbuszát. Még akkor is, ha nem egy történész jelezte: ezek a nézetek elég elterjedtek voltak akkortájt a brit uralkodóosztályon belül, Churchill semmiben sem számított vadhajtásnak saját közegében, mindössze harsányabban kimondta, amit mások csak halkan, vagy sehogy.

Az alkotók már csak ezért is nagy fába vágták a fejszéjüket, és ezeket az árnyoldalakat elegánsan tompítják is a filmben. Az viszont kétségtelen, hogy Gary Oldman zseniálisat alakít. Nemhiába kapott Churchill megformálásáért idén Golden Globe-ot. A vívódó és a nácikkal szemben egyedül maradó kormányfő még soha nem volt ennyire emberi és esendő, mint ezúttal. Az alkotók valóban a mélyére ástak ennek a történelemformáló időszaknak. A politikai árok a Hitlerrel ezúttal is inkább a kiegyezést kereső, már-már quislingi mélységekig jutó Chamberlain, valamint Lord Halifax és az azt körömszakadtáig elutasító Churchill között, az ebből fakadó feszültség a mű legerősebb fonala. A történelemkönyvek lapjai elevenednek meg: Angliának két lehetősége van; vagy valamiféle békét köt Hitlerrel, vagy eltiporják. Ma már persze tudjuk, az Oroszlánfóka=(Seelöwe) művelet nem jött be, nem sikerült megszállniuk a németeknek Nagy-Britanniát, ám ez abban a pillanatban nem volt ilyen egyértelmű. Churchill pedig – noha olykor sokat vívódott saját magával, különösképp a környezetével – eltökélte, országa valahogy ellen tud állni ennek a darálónak. Ez a hit vitte győzelemre, ennek köszönhetően mondhatta később, hogy az események őt igazolták.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Érdekes azt is látni, hogy az önfeláldozás pátosza, például a normandiai partraszállást vagy épp a csendes-óceániai hadszíntér véres Odüsszeiáját, illetve annak hatásait feldolgozó filmes alkotások után inkább a feszültségekkel teli, sorsfordító pillanatok, többek között a háború kitörése körüli események kerülnek előtérbe. A mostani történettel újabb adalékkal gyarapodott a britek második világháború eleji elszigetelődése, ám míg Christopher Nolan tavalyi Dunkirkje a több helyen túlzásba vitt giccs miatt túl idealisztikusra sikerült, addig ez a mostani Churchill-portré (ahol Dunkerque szintén hangsúlyos) inkább II. Erzsébet brit uralkodó apja, VI. György történetével, A király beszédével állítható párhuzamba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.23.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.