Drogozva építenének új birodalmat a fiatal nácik

Az ember a fellegvárban második évada még mélyebbre ás a diktatúra és a karakterek belső világában

2016. december 19., hétfő 18:11, frissítve: hétfő 18:14

Politikai menedékjogot kérni egy totalitárius rezsimből menekülve egy másik hasonlóan brutális és talán még véresebb diktatúrában? Elég meredek dolog. Nos, épp ez is megtörténik a Philip K. Dick Az ember a fellegvárban (The Man in the High Castle) című regényéből forgatott Amazon-sorozat most kijött második évadában.

Ahogy azt már a tavalyi startnál rendesen kiveséztük, a széria az amerikai író 1963-ban megjelent klasszikus sci-fijét dolgozza fel: az év 1962, a második világháborút nem a szövetségesek, hanem a náci Németország és a totalitárius Japán nyerik. A két szuperhatalom pedig – akárcsak az Egyesült Államok és a Szovjetunió a mi realitásunkban – felosztja a világot egymás között, hogy utána szintén egy hidegháború keretében egymásnak essenek a totális globális hegemónia megszerzéséért.

Nos, Dick, illetve a sorozat ebben az alternatív valóságba kalauzolja a nézőt. Ahol a nagyhatalmi játszma kísérteties hasonlóságokat mutat az amerikai–szovjet szembenállással. S meg kell hagyni, egy hetvenes éveiben járó Hitlert ábrázoló óriásplakát a New York-i Times Square-en, vagy épp a szvasztikás karszalaggal csipkézett Hugo Boss szettekben parádézó „amerikai” rendőrök, SS-katonák elég provokatívak ahhoz, hogy sokan felkapják a fejüket, most akkor mi van?

Égigérő fa lett belőle

S közben, ha egyre elmélyedünk a témában, lassan kiderül, minden összefüggésben áll mindennel, s többek között annak a bizonyos évszámnak, 1962-nek is célirányos helye van a fiktív univerzumban.

Már az első évadra is igaz volt, s most ez a másodikra csak hatványozódott: Dick regénye csak a kiindulópont, a sztori, a szálak és a karakterek a sorozatban bontakoznak ki igazán. Ritkán írok ugyanis ilyesmit, de a mozgóképes verzió sokkal, de sokkal részletesebb, kidolgozottabb, mint maga a regényalap. Mondhatni, az 1982-ben elhunyt, olyan filmek alaptörténeteit, mint a Szárnyas fejvadászt, a Különvéleményt vagy épp az Emlékmást jegyző Dick elvetette a magot, ami gyökeret eresztett, kihajtott és égig érő fa lett belőle.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Természetesen a két változat nem ikrei, inkább unokatestvérei egymásnak. Aki ugyanis elolvassa az alapművet, nos, sok ki nem fejtett részlettel, kidolgozatlan karakterrel találkozik, amelyek nem feltétlenül állnak össze egésszé. Ezt egyébként maga az író is elismerte, egy interjújában arról beszélt, valahogy be akarta fejezni a történetet, ám senkit sem talált, akivel ezt egy közös ötleteléssel meg tudta volna valósítani.

Az ifjúnácielit nagy dilemmája

A regény csúcspontja, azaz, amikor egy japán azzal szembesül, lehet olyan „párhuzamos világ”, ahol nem ők és a nácik, hanem a szövetségesek nyerik a háborút, nos, az viszont a legsejtelmesebb katarzisok egyike.

S ezt a sorozatban sikerült még jobban kiélezni. Illetve tulajdonképpen ez lesz a kulcsa mindennek. 1962, rémlik még? Elég csak annyit mondanunk, kubai rakétaválság – Kennedy és Hruscsov, ugye, vagy ó, jaj, Hitler és a japán császár. Érdekes párhuzamok, Az ember a fellegvárban ebben erős, egyúttal abban vérfagyasztó igazán, amint kibont egy-egy személyiséget. Perverz ugyanis, amikor azt látjuk, egy náci hóhér, történetesen John Smith Obergruppenführer (Rufus Sewell) is lehet ember. Ahogy a diktatúra ellen, a szabadságért küzdő „ellenállók” sem a feddhetetlen jóság archetípusai. Amint az is komoly fejtörést jelent, hogy a néző egyáltalán érezzen-e együtt egy olyan esendő, emberi tragédiákkal kikövezett karakterrel, akinek családtagja, netán férje egy népirtó rendszert tart fent.

A jó és a gonosz összemosódik, és a sorozat készítői zavarba ejtő dolgokkal bombázzák a nézőt. Például, hogy a hidegvérű gyilkos Smith parancsnok számára nem a birodalom és Hitler, hanem a családja védelme a legfontosabb. Ahogy a náci vezérek gyerekei, a harmadik birodalom leendő elitje, a fiatalok ugyanúgy elmerülnek a dekadenciába, a drogok látszatélvezetébe, mint ahogy akárcsak „nálunk” is megesik az ilyesmi. Egyúttal útkeresésük közepette – amint azt látjuk a saját identitását kereső egyik főszereplő, Joe Blake (Luke Kleintank) esetében – megjelenik az a lázadással felérő dilemma: úgy alakítsák a jövőt, hogy ne a tömeggyilkosságok árán véres világuralmat kiépített szüleink útját követve tegyék azt.

Reméljük, a nézettség helyett a sztorira koncentrálnak

Ha pedig történelem, a sorozat az első számú „közellenséggel”, a „mi lett volna, ha...” kezdetű kérdéssel kacérkodik elég szemtelenül. Sok szakember ugyanis egyből rávágná, ez a kérdés így nem értelmezhető, nincsen ha, csak megtörtént események, idővonal, amelyekből az emberiség tanulhat. Diktatúra esetén mondjuk azt, hogy ne essünk bele újra, ne engedjünk teret a tömegtébolynak, a népirtásoknak s a totális kontrollnak.

Az alternatív történelmi síkok amúgy ma különösen élnek, gondoljunk csak például a Stephen King regényéből forgatott 11.22.63 című, szintén nemrégen bemutatott sorozatra, ahol a cél megakadályozni a Kennedy elnök elleni merényletet, hogy a világ így legyen jobb. S egy lehetséges alternatíva után ott kiderül, a pacifista jelen egy nukleáris apokalipszist hordoz magába, s ezért nem feltétlenül jó, ha babrálunk a történelemmel.

A sorozat szerencsére nem vész el úgy a részletekben, korántsem annyira „kusza”, mint a nemrég az első évaddal bemutatkozó Westworld vagy a sejtelmes sorozatok egyik alapvetésének számító Lost – Eltűntek.

Az ember a fellegvárban produkcióban bőven van még potenciál, s kifejezetten érdekfeszítő, ahogy a szálakat vezetik. Reméljük, az egész nem esik a nézettség mindenekfelett elv csapdájába, azaz, csak a történettel foglalkoznak majd, és nem akarják feleslegesen elhúzni az eseményeket csak azért, mert az az egeket ostromolja. Így már csak az a kérdés, mi lesz a párhuzamos idősíkokkal, s vajon ezek miként kapcsolódnak egymáshoz.

Nagyon reméljük, ezekre a jövőben kapunk majd valamilyen választ. Jó lenne!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.20.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.