Cannes-i világsiker, kecskeméti szerep

A Mikulás Ferenc vezette animációs stúdió is közreműködött a Vörös teknősben

2016. május 30., hétfő 12:26

A 69. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában különdíjat kapott egy különleges animációs film. A Vörös teknős japán–francia koprodukcióban készült, rendezője egyedi látásmódú, szerzői animációs filmes: a holland Michael Dudok de Wit. Eddig nem esett róla szó, de a nemzetközi sikerben magyarokat is hatalmas elismerés illet: az animációs film részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült.

Az elmúlt hetekben sok szó esett arról, hogy a japán Ghibli stúdió, a legendás Mijazaki Hajao és Takahata Iszao animációs műhelye első alkalommal működött közre egy európai koprodukció elkészítésében. A Vörös teknős rendezője ráadásul a rendkívül egyedi látásmódjáról ismert, Oscar-díjas Michael Dudok de Wit, aki bevallása szerint nem is készült arra, hogy egész estés animációs filmet készítsen. A Vörös teknős méltató kritikák mellett szakmai különdíjat is kapott a napokban véget ért cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában.

Történetében egy hajótörést szenvedett férfi nem tud elhagyni egy lakatlan szigetet, mert távozásában mindig megakadályozza egy hatalmas vörös teknős. A szöveg nélküli animációs film kapcsán eddig nem esett szó arról, hogy a munkálatok egy része Magyarországon, a Kecskemétfilm stúdiójában zajlott. A film rendezője, Michael Dudok de Wit a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, a francia Primae Linea cég producerei és a rendező személyesen választotta ki a Kecskemétfilmet.

Fotó: Cannes Film Festival

Két okból döntöttek a magyar stúdió mellett. Egyrészt a Prima Linea korábban már dolgozott a magyar stúdióval, és jó tapasztalatokat szereztek az együttműködés során. Másrészt a rendező úgy érezte, a Kecskemétfilm munkatársai otthonosan mozognak majd a Vörös teknős kihívást jelentő dizájnjában és aprólékos animációs stílusában, valamint elfogadják Dudok de Witnek a tökéletességre törekvő hozzáállását.

A holland animációs filmes elmondta, megkérték a Kecskemétfilmet, hogy csináljanak egy tesztet, és az eredmény lenyűgöző volt. A rendező nagyon érzékeny volt arra, hogy magyar szakemberekkel is együttműködött, mert ideális körülmények között úgy tervezte, mindenki a Primae Linea angouleme-i stúdiójában fog dolgozni. De az aggályai gyorsan eloszlottak, mert szerinte a Kecskemétfilmnél végzett munka a legmagasabb színvonalú. – Csak dicsérni tudom a magyar barátaimat – fogalmazott a rendező.

A Mikulás Ferenc vezette Kecskemétfilm a francia Prima Lineával két egész estés filmben dolgozott korábban együtt: Az elveszett aranyvonat fosztogatói (Corto Maltese), valamint a Loulou és az elképesztő titok című animációban. Utóbbi César-díjat nyert saját kategóriájában a Francia Filmakadémia díjátadóján. A Vörös teknős magyar munkálatait Nagy Lajos Balázs Béla-díjas animációs filmes irányította, aki lapunknak elmondta, a stúdió 85 százaléka a projekten dolgozott a kecskeméti munkálatok idején.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
Fotó: Cannes Film Festival

Nagy szerint valóban nagy kihívást jelentett számukra a munka, mert olyan stílusa van a filmnek, amely nagyon óvatosan egyensúlyoz az egyszerű és a valóságos, realisztikus világ között. Nagyon precíz, aprólékos munkát igényelt a film azért is, mert szöveg híján gesztusokkal, mimikával kellett elmondatni a karaktereken keresztül nagyon sok mindent, továbbá a cselekményben a természet is aktívan részt vesz, megnő a jelentősége. Nagy elmondta, a Kecskemétfilm munkatársai négy különböző területen működtek közre a Vörös teknősben: az árnyékanimációban, az animáció véglegesítésében, az effektanimációban és a figurák kifestésében.

A Kecskemétfilmnél megerősítették, hogy a remek szakmai együttműködés a francia Primea Linea stúdióval folytatódik. A mostani kaland nem egyedi a hírös városban: a Kecskemétfilm saját gyártású munkái mellett világszínvonalú nemzetközi koprodukciókban is rendszeresen részt vesz. Az említetteken túl az elmúlt években mások mellett a Kecskemétfilm animációs szakemberei dolgoztak az egyaránt Oscar-díjra jelölt spanyol Chico és Rita, valamint az ír Kells titka című animációs filmeken is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.05.30.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.