Marakodó elvtársak, fergeteges szatíra

2018. április 3., kedd 21:09, frissítve: csütörtök 17:14

Gyakori félreértés, hogy az ellenvéleményt, kritikát, sajtószabadságot tűzzel-vassal irtó politikai vezetést erősnek, nem pedig erőszakosnak nevezzük. Míg a valóban erős vezető nem tart a tájékozott polgárok tömegétől, az erőszakos tudja: még egy szatíra is könnyen okozhat bajt. Jobb hát betiltani, mielőtt avatatlan szemek elé kerül. Így történt a mai Oroszországban is Armando Iannucci Sztálin halála című filmjével, méghozzá arra hivatkozva, hogy a mű „gúnyt űz Oroszország történelméből”.

Petíció is indult egyébként a mozival szemben, amelyet többek közt Zsukov marsall lánya, Era is aláírt. Nem meglepő: a Hruscsov segítségével szervezkedő vezérkari főnököt sem afféle tiszteletre méltó katonaként láthatjuk a vásznon. Ahogy Sztálin halála után a hatalomért marakodó csúcspolitikusokat, Beriját, Malenkovot vagy Molotovot sem. Kérdéses, miért kellene őket a néppel azonosítanunk, és miért tartják őket sérthetetlennek a mai Oroszország vezető politikusai és értelmiségijei is.

Az ébredező Sztálin-kultuszban pedig kifejezetten jót tenne egy ilyen film: a szatirikus ábrázolásmód paradox módon jóval valóságosabb képet festhet a korszakról, mint egy földhöz ragadtabb, dokumentarista jellegű feldolgozás. Így ugyanis könnyebb rámutatni a szavak, az ideológia és a gyakorlat közötti éles ellentmondásra, a valóság abszurditására, a szerepek képlékenységére. Például arra, a megtorlásokban fontos szerepet játszó Berija miként szeretett volna hirtelen emberséges rendteremtőként feltűnni, az önmagát reformerként feltüntető Hruscsov pedig mennyire nem válogatott a módszerekben, hogy az élre törhessen. Berija Rákosival szemben Nagy Imrét akarta amúgy miniszterelnöknek, az ’56-os magyar forradalom leverése pedig Hruscsov nevéhez fűződött.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Persze nem kell feltétlenül készpénznek vennünk mindent, amit látunk, de a film jórészt a valós eseményekre épül. A Sztálin kedvéért újra felvett koncert ténylegesen megtörtént, ahogy 1952 őszén tényleg letartóztatták a diktátor egészségügyi csapatát, mondván, összeesküvést szőtt. 1953 márciusában nem is tudták hirtelen, kit riasszanak az agyvérzést kapó vezetőhöz. Iannucci filmje jórészt az ezt követő történéseket dolgozza fel: Berija akcióit és Hruscsovval való ellentétét, a folyamatos frakciózást, cselszövést, a vérontások hátrahagyásáért végrehajtott újabb vérontásokat. Az eseményeket a brit komédia sztárjai (többek közt Steve Buscemi és Michael Palin) játsszák, ráadásul angolul, ami elsőre a Monty Python világához közelítené a történetet. Idővel viszont el tudunk vonatkoztatni az angol humor helyhez kötöttségétől.

Az Egy kis gubanc című, 2009-es vígjáték mellett a rendezőnek köszönhetjük Az alelnök (Veep) sorozatot is, politikai szatírában tehát igencsak jártas alkotóról beszélhetünk. Így a Sztálin halála sem kezdeti szárnypróbálgatás csupán, és nem is finomkodik: a rendszer kegyetlenségének éléből így semmit nem farag le a humorral oldott megközelítés. Az év eddigi legerősebb vígjátéka lett a Sztálin halála, csak remélni tudjuk, hogy Armando Iannucci a jövőben sem hagy fel a politikai szatírával.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.