Megvan, ki rendezi a Star Wars kilencedik részét

Földi Bence

Földi Bence

2017. szeptember 12., kedd 16:39, frissítve: kedd 21:25

J. J. Abrams rendezi a Csillagok háborúja kilencedik epizódját – jelentette be a Lucasfilm a StarWars.com-on.

A hivatalos közlemény szerint nemcsak rendezőként, hanem az epizód társírójaként – Chris Terrio mellett – is tevékenykedik majd Abrams, akit korábban az Alias és a Lost sorozatok alkotójaként, valamint az új Star Trek-filmek és például a Super 8 rendezőjeként ismerhettünk meg.

Abrams számára nem ismeretlen a Csillagok háborúja világa,

hiszen ő rendezte a 2015-ben bemutatott Az ébredő Erőt, amely a fő történetfonalat, a Skywalkerek sztoriját taglaló harmadik trilógia első epizódja volt. A kritikusok szerették a filmet, de sokan ekézték Abramst amiatt, hogy az 1977-es Egy új remény c. negyedik epizódból merített történetvezetési ötleteket. Abrams az idén decemberben bemutatandó nyolcadik rész, Az utolsó Jedik producere is egyben, úgyhogy tevékeny alakítója a legújabb filmeknek.

Az alkotásnak egyébként múlt szerda óta nem volt direktora, akkor váltak el a Lucasfilm és Colin Trevorrow útjai, korábban pedig a forgatókönyvírót cserélték le. Trevorrow rendezői székből való távozásának hivatalos indoka az volt, hogy „különböztek a projekttel kapcsolatos vízióink”. Mindenesetre a Lucasfilm a korábbi rendezőcserével (az egyelőre cím nélküli Han Solo-filmnél volt ilyen, arról akkor itt írtunk) ellentétben ezúttal időben váltott: még nem kezdődtek el a 2019-re tervezett kilencedik rész forgatásai.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az, hogy Abrams kapta a kilencedik részt, nem meglepő,

hiszen ő és a nyolcadik epizód direktora, Rian Johnson tűnt a pozíció két legfőbb várományosának. Johnson azonban hétfőn, egy Japánban rendezett sajtóeseményen arról beszélt, nála nincs tervben a kilencedik epizód megrendezése, így ő kiesett. Volt még egy harmadik jelölt is, aki már negyven évvel ezelőtt jelentkezett be a pozícióra, George Lucas.

„Úgy gondolom, a folytatások sokkal de sokkal jobbak lesznek. Amit szeretnék megtenni: én akarom rendezni az utolsó folytatást. Én csinálnám az elsőt és az utolsót [a filmek közül – a szerk.], a többit átengedném másoknak”

– jelentette ki a Csillagok háborúját megalkotó Lucas 1977-ben, az Egy új remény bemutatásának évében a Rolling Stone magazinnak. Jelen állás szerint a kilencedik epizód lesz az utolsó a sagából, a többi tervezett alkotás már antológiafilm lenne, azaz egy-egy mellékszálat mesélne el (ld. Han Solo, Boba Fett vagy éppen Obi-Wan Kenobi történetét). Így kézenfekvő és gesztusértékű lett volna Lucasnak adni az utolsó epizódot, de végül is érthető, hogy biztosra mentek Abrams kinevezésével.

A Lucasfilm rendezői ügyeiről itt olvashat bővebben, itt pedig a szerző Star Wars-témájú hírlevelére lehet feliratkozni.

A szerkesztő ajánlja

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.

Szathmáry István Pál

Öt deka szerencse

Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről.

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.