Poirot-film: nem is a gyilkosság, hanem ez a bajusz az igazi bűn

Ficsor Benedek

Ficsor Benedek

2017. november 9., csütörtök 17:23, frissítve: csütörtök 18:53

Kenneth Branagh imádja önmagát. Saját maga kedvenc színésze és rendezője is egyben, így ki másra osztaná filmjei legjobb szerepeit, ha nem saját magára? V. Henrik, Hamlet, Benedek a Sok hűhó semmiértből, Frankenstein és most a világ leghíresebb nyomozója: Hercule Poirot. Persze senki sem hibáztatja, amiért nehéz ellenállnia a narcizmusnak, főleg ha a végeredmény igazolja is a választását. Kenneth Branagh eddig sem ijedt meg a kihívásoktól, elég csak Shakespeare drámáinak adaptációjára gondolnunk, de most talán még ennél is nagyobb fába vágta a fejszéjét. Agatha Christie legendás karakterének bőrébe bújni bizonyos szempontból nagyobb bátorságot feltételez, mint eljátszani Hamletet. Hiszen a piperkőc nyomozó alakja alig hagy mozgásteret a színésznek – és a rendezőnek egyaránt –, minden apró eltérés az ortodox Poirot-hívők ikonjától blaszfémiával ér fel. Ráadásul a Gyilkosság az Orient expresszen az író talán legismertebb regénye, a történet már-már az általános műveltség része, így pedig felmerül a kérdés, ki kíváncsi még a réges-rég megoldott rejtély sokadik feldolgozására.

Kezdjük a bajusszal, hiszen ezen áll vagy bukik a dolog. Poirot kackiás arcszőrzete lényének, belső világának kivetülése. Az aprólékos figyelemmel és fegyelemmel gondozott bajuszka a rend és az elegancia tökéletes elegye. Bajuszt növeszteni művészet – mondja Poirot. Épp olyan művészet, mint egy rejtély megfejtése. A gyilkosság felborítja a világ rendjét, ám a zseniális detektív kis szürke agysejtjeit mozgósítva nyakon csípi a bűnöst, helyre tolja a kizökkent időt, és még csak a kárhozatra sem panaszkodik közben. A feje tetejére állt világban a bűn által káoszba taszított emberiség egyetlen reménye az a kis bajusz, ami jelzi: a rend minden felfordulásban ott van, csak meg kell találnunk. Poirot arcszőrzetére vallást alapíthatnánk.

Kenneth Branagh talán így akarta meglelni önmagát Agatha Christie világában, vagy kapásból sokkolni kívánta a közönséget, mindenesetre az apró bajusz helyére mintha a jeti vagy a farkasember arcszőrzetét, vagy rögtön Gálvölgyi János szemöldökét ragasztotta volna fel. Olyan bajuszszörnyeteg ül az általa elképzelt Poirot arcán, hogy Nietzsche, Hulk Hogan, de még Kövér László is zokogva könyörögne a receptért. Ezzel pedig – hiába derül ki, hogy a gondos ápolás itt sem marad el – oda a visszafogott elegancia, és oda a rend, ami nem túl jó hír a káoszba taszított emberiség számára.

Akinek sikerül túltenni magát rajta, hogy Kenneth Branagh alapjaiban kérdőjelezi meg Agatha Christie – és a teljes olvasó- és nézőközönség – világát, az egy közepesen izgalmas nyomozásba kapcsolódhat be. A történetet, gondolom, mindenki ismeri: az Isztambulból Párizsba – majd onnan tovább átszállással Londonba – tartó Orient expressz egyik kupéjában meggyilkolnak egy rosszarcú műkincskereskedőt. Poirot szerencsére épp a vonaton van, így neki is áll, hogy felderítse a bűntényt, amelynek szálai a múltba futnak vissza. A szerelvény egy hóomlásnak köszönhetően napokig a fagyos semmi közepén rostokol a mai Horvátország keleti részén, ennyi idő pedig épp elég a belga nyomozónak, hogy rájöjjön, utastársai közül senki sem az, akinek mondja magát.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A regényt többször feldolgozták már. A leghíresebb talán az 1974-es változat Albert Finney-vel a belga detektív szerepében, és olyan sztárokkal, mint Ingrid Bergman – aki Oscar-díjat kapott a szerepért –, Vanessa Redgrave, Sean Connery, Michael York és John Gielgud. Készült egy tévéfilm 2001-ben, itt Alfred Molina játszotta a detektívet, és a nálunk is sugárzott sorozat részeként is feldolgozták már, a karakterrel sokak szemében szinte összeolvadt David Suchet főszereplésével. Branagh, akárcsak az 1974-es adaptáció alkotói, igazi sztárparádét kreál a nyomozásból: Judi Dench, Michel Pfeiffer, Penélope Cruz, Daisy Ridley, Willem Dafoe, Tom Bateman és Johnny Depp is felbukkan a filmben.

A rendező sok szálon hűen követi a regényt, néhány ponton azonban látványosan eltér tőle. Ezek jellemzően a bajuszeffektus alapján működnek: ahol nagyot lehet mondani, ott Branagh meg is teszi. Lövöldözés, üldözés, zuhanás, hősködés, dráma és emésztő kételyek, csupa olyasmi, ami a filmben megjelenített formában nehezen fér össze Poirot világával. Ahogy a néha neurotikus, néha kirobbanóan szociális, néha emberien tépelődő nyomozó karaktere sem emlékeztet a bosszantóan pedáns, idegesítően pökhendi, elviselhetetlenül narcisztikus és rémisztően okos figurára, akit a regények – és az eddigi feldolgozások – alapján magunk elé képzeltünk. Még akkor sem, ha Branagh Poirot-ja is mérőléccel vizsgálja a tojást, és megigazítja minden szereplő nyakkendőjét, hiszen ez is csak a nagyotmondás pózának terméke.

Erre épp azok a jelenetek hívják fel a figyelmünket, amelyekben kreatív módon gondolja tovább az eredeti művet a rendező. Ilyen például az emberi egyenlőség kérdése. A bőrszín és a fajgyűlölet visszatérő kérdések a filmben – ne feledjük, Agatha Christie 1934-ben írta a regényt. Branagh ugyan itt is túllő néha a célon, és megmosolyogtató naivitással igyekszik bemutatni a másság elfogadásának szép példáit, ám esetenként egészen visszafogott és józan is tud maradni, ilyenkor pedig akár még érvényes üzenetet is felfedezhetünk a nyomozásban. Sajnos azonban ezek döbbentenek rá, hogy mennyire hiányzik a józan visszafogottság a filmből. Amikor már épp azt gondolnánk, hogy a rendező elkezdte értelmezni a történetet, a főhős a képünkbe tolja az orbitális arcszőrzetét.

Ez persze nem baj, minden ikont meg lehet semmisíteni, de azért a bajusszal jobb lesz vigyázni. Főként mivel, a hírek szerint, Agatha Christie örökösei látnak fantáziát (és pénzt) a folytatásban, vagyis van esély rá, hogy Poriot ismét marhahajcsár-fizimiskával tér vissza a vászonra.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.