Sötét disztópiában nyűgöznek le minket a sokat látott ebek

2018. április 10., kedd 18:15, frissítve: kedd 21:29

Amennyi ideje vártunk már a Kutyák szigetére, benne volt a pakliban, hogy végül csak szomorú csalódásként maradjon meg a film. Elvégre ambiciózus volt a vállalás. A japán szigeten a túlélésért küzdő, beszélő kutyák története kemény próbatételt is jelentett Wes Andersonnak. A rendező készített már stop-motion bábfilmet 2009-ben, A fantasztikus Róka úr viszont jóval könnyedebb vállalás volt a Kutyák szigeténél. Legalábbis ami a sztorit illeti: a Roald Dahl-adaptáció a klasszikus állattörténetek nyomvonalán haladt. Ezzel szemben a Kutyák szigete egyszerre elragadó mese, hátborzongató disztópia és tűpontos politikai szatíra.

A közeljövő társadalmában az elnyomó vezető, Kobajasi egy kihalt szigetre száműzi az ebeket, hivatkozva elsősorban a körükben terjedő kórra, a „kutyanáthára”. Sorsuk nem is látszik jobbra fordulni, mígnem egy napon megjelenik náluk a polgármester 12 éves gyámolítottja, Atari. Ő az egykor védelmére szegődött kutyáját, Spotsot keresi, ebben pedig egy falka egykori házi kedvenc lesz a segítségére. Ők a Toy Story szeretetéhes játékaihoz hasonlóan elevenítik fel, milyen volt egy emberhez tartozni, de természetesen akad köztük olyan is, aki elutasítja „a gazdi intézményét”. Persze éppen ő barátkozik össze leghamarabb Atarival, és szegődik mellé rendíthetetlen társként a küldetésben.

Innen nézve tehát itt is felvonul a hasonló mesék számos kelléke a változó csapatdinamikától a hirtelen felébredő reményen át a rendíthetetlen ellenállás dicséretéig. Csak mindezt, ahogy A fantasztikus Róka úr esetében is, kiforgatva, különös hangulattól vezérelten kapjuk. Ahogy ott a ravaszdi vadállatok, úgy ezúttal a blökik sem csupán antropomorf jegyeket vesznek fel, de parodisztikus figurák is lesznek. Rájátszanak mind a kutyák jellegzetességeire, mind az emberi kisszerűségekre, így pedig olyan utánozhatatlan karakterekké válnak, akikben épp a bizarrságuk a szerethető.

Ahogy figyeljük őket, bennünk sem egészen tudatosul, miért is imádjuk ezeket a sokat látott egykori házőrzőket, de hatásuk alól nem tudjuk kivonni magunkat. Eközben a sztori fejezetszerűen építkezik, bevonva a japán kultúrkör számos elemét: a képeskönyvszerű alkotás utalások bonyolult hálójaként áll össze, így többszöri újranézés után is fedezhetünk fel benne elrejtett poénokat, vonatkoztatásokat.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ráadásul az autoriter rendszerek működését óraműpontossággal ábrázoló film útikalauzként is tökéletes. Anderson nem csupán egy, a polgárok megtévesztésére és alattvalósorban tartására épülő rezsimet mutat be, de azt is ügyesen érzékelteti, mitől tudnak ezek a diktatúrák sokszor hosszú távon is fennmaradni. Mert azért A kis herceget is eszünkbe idéző bátor pilótafiú felbukkanása, majd győzelemre jutása ritka, inkább fordul elő, hogy a propaganda működik, és a polgárok nem lázadnak fel.

De azért is varázslatos mese a Kutyák szigete, hogy benne a jó győzedelmeskedjen, az igazság kerekedjen felül. Ne számoljunk persze a japán animék túlcsorduló cukiságával: a Kutyák szigete a négylábúak szeretetreméltóságára épít, de ezt nem gyermekded bájjal teszi. A Grand Budapest Hotel, a Holdfény királyság és az Édes vízi élet rendezőjétől nem is stílusgyakorlatot vártunk persze, de a végeredmény még a vártnál is lebilincselőbb lett. Ezért abszolút érdemes volt annyit küszködnie Wes Andersonnak, a májusban hazánkba érkező, de a Titanicon már bemutatott filmmel mestermű született.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.10.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.