Szárnyas fejvadász 2049: a vizuális orgazmus ma már kevés

Balogh Roland

Balogh Roland

2017. október 5., csütörtök 15:24, frissítve: csütörtök 17:11

Nehéz szavakat találni. Az biztos, sok minden kavarog (majd) az emberben, miután megnézte a Philip K. Dick regénye alapján készült 1982-es Szárnyas fejvadász (Blade Runner) folytatását. A nemes egyszerűséggel csak Szárnyas fejvadász 2049-re keresztelt „második rész” komoly hullámokat kelt majd a keményvonalas rajongók és cyberpunk sci-fikre akár csak hóbortból rálelő vagy azokat divatos szeszélyből követők között.

Mielőtt nagyon belemennénk a film értékelésébe, egy dolgot fontos leszögezni: a látványvilág egyszerűen lenyűgöző. Szinte az összes tudományos-fantasztikus mozit kenterbe veri. Látszik, az alkotók minden idegszálukkal arra törekedtek, hogy a Ridley Scott jegyezte 1982-es alkotásban felépített posztapokaliptikus világ, a miliő pont olyan legyen, amilyen volt. Hihetetlenül aprólékos, kiváló munka. Nem modernizálták túl az új világot, a technológia a nyolcvanas években megálmodott futurisztikus nyomvonalon halad tovább. Nehézkes, nagy dobozmonitorok, nyikorgó gépek, vas és fogaskerekek. A vászonról a TFT- és LED-korszak előtti informatikai megoldások köszönnek vissza. Külön izgalmas, hogy bár a filmbéli környezet óriáshologrammá változott, és a retinaszken is alapfelszereltség lett, mobiltelefonok nincsenek, az emberek így nem nőnek össze a készülékeikkel. Nem látjuk azt, amit pedig manapság a valóságban mindenfelé tapasztalunk, hogy mindenki a telefonjába bújik, s mást sem csinál, csak a külvilágot kizárva nyomkod.

A „korhű” jelmez – felturbózva több budapesti helyszínnel, például a Las Vegas-i romkaszinóvá montázsolt megboldogult MTV-székházzal – azonban nem menti meg a mozit. S még csak nem is arról van szó, hogy a sztori ne lenne izgalmas, ne lennének váratlan, meglepő fordulatok, hanem egyszerűen az alapkérdés miatt: egy, a maga idejében a saját korán is túlmutató, azt bőven megelőző, sokak szerint tökéletes filmet minek kell harmincöt évvel később folytatni? Miért kell Hollywoodnak folyton erőltetnie minden siker, minden csoda újrarágását? Ezzel elvész a varázs. Még akkor is, ha a folytatás nem olcsó utánzat, nem felhígított, nem rém ciki.

 
IMDb
 

A Szárnyas fejvadászban az volt a jó, hogy olyan témát dolgozott fel '82-ben, ami akkoriban csak az álmainkban létezett. Mert valljuk be, az ipariszámítógép-korszak hajnalán, az internet széles körű elterjedése előtt másfél évtizeddel, amikor az emberek mindössze pár százaléka ismerte és használta napi szinten a mai szemmel ráadásul nevetséges teljesítményt nyújtó masinákat, még futurisztikusnak hatott az a problémafelvetés, hogy vajon mihez kezdünk majd a mesterséges intelligenciával. Hogy az általunk alkotott, rabszolgaként használt (értelmes, mesterséges) teremtmények hogyan reagálnak minderre, s öntudatra ébrednek-e valaha, lesz-e a szabadságvágyuk, egyáltalán értik-e majd, mindez mit jelent, ha pedig fellázadnak, miként reagál majd az ember. Az akkor szinte elképzelhetetlen, mára kézzelfogható közeljövővé vált, se szeri, se száma a témát feldolgozó alkotásoknak – gondoljunk csak a Westworld sorozatra, az Ex Machinára és a Her (A nő) című mozikra, vagy épp a Ghost in the Shell (Páncélba zárt szellem) világára.

Denis Villeneuve filmje ebbe a világba érkezett, ebben a ligában próbál meg versenyezni, s így – az egyre több és jobb vetélytárs mellett – nem tud olyan kiemelkedő, egyedi lenni, mint anno Scott mozija. Kár. Pedig az alapok ott vannak, a filozofikus, látomásos, lassan építkező, elgondolkodtató, tagolt párbeszédekkel tarkított film noiros hangulat Villeneuve mozijának is a sajátja. A színészek – így Ryan Gosling (K), Robin Wright (Joshi hadnagy), Ana de Armas (Joi), Sylvia Hoeks (Luv), Jared Leto (Niander Wallace), Mackenzie Davis (Mariette) és a nagy öreg, a budapesti forgatások alatt nagyjából mindenhol feltűnő és lelkesen mosolygó Harrison Ford (Rick Deckard) – is láthatóan kiettek magukért. Mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, valahogy mégsem az igazi, valami hiányzik.

Szuperplán hírlevél

Hírlevél fimkritikákkal és filmes cikkekkel a mozi szerelmeseinek.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
IMDb
 

Bár a történetet túlzás volna látnokinak leírni, egy ponton talán túlmutat elődjén: a mesterséges intelligencia megfoganása, a biológiai úton történő genetikai átörökítésének, a reprodukciónak a felvetése izgalmas kérdés. Ez azonban kevés az üdvösséghez.

Akkor miért érdemes mégis megnézni? Mert a képi világa pont olyan, mint amilyennek lennie kell, s mindez IMAX-moziban valóságos vizuális orgazmus. Arra ne számítsunk viszont, hogy beszakítja a tetőt, mert ez a Szárnyas fejvadász korántsem akkora dobás, mint korszakalkotó elődje.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.06.

A szerkesztő ajánlja

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.

Molnár Csaba

Az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz trollok mindennapjai

Tizenhárom orosz a Facebook és Twitter segítségével dróton rángatta az amerikai választók tömegeit.