Bernd Storck: Megvan, ki lesz a csapatkapitány

MTI

2017. október 6., péntek 19:01, frissítve: péntek 19:49

Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtező mérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A német szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban.

„Bizonyítottuk már, hogy egyenrangú szinten tudunk futballozni a legnagyobbakkal is. Nekünk nincs veszítenivalónk a meccsen. A játék képe és az eredmény ugyanolyan fontos lesz számunkra” – mondta az MTI érdeklődésére Storck, aki arról is beszámolt, hogy tudja már, ki lesz a csapatkapitány az eltiltott Dzsudzsák Balázs távollétében, de nem árulta el, mivel pénteken este vagy szombaton reggel közli majd a játékosokkal.

Pátkai Máté kifejtette: mivel a magyar válogatott harmadik helye még nem biztos, így százszázalékos erőbedobással küzdenek majd, mert azt semmiképpen sem szeretnék kiengedni a kezükből.

„Nekünk fognak esni, de ezeket a rohamokat meg kell fékeznünk” – jelentette ki a Videoton középpályása, aki bár nem játszott a két gárda tavalyi, budapesti mérkőzésén, úgy vélte, azon sikerült bizonyítani, hogy a magyaroknak ezúttal is lehet keresnivalójuk az esélyesebb svájciak ellen, már csak azért is, mert a teher inkább a riválison van.

„Nemhogy megnehezíteni szeretnénk a dolgukat, hanem borsot is törni az orruk alá” – mondta Bese Barnabás, aki elárulta, külön is készült a svájci csatárokból, mivel a stáb erre a célra összeállított egy felvételt a vetélytárs támadóiról.

Petkovic: A legjobb tizenegyet küldöm a pályára

Vladimir Petkovic szövetségi kapitány ugyancsak pénteken közölte: nem akar döntetlenre játszani a svájci labdarúgó-válogatott a magyarok elleni selejtező mérkőzésen. A szakvezető pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy éppen ezért a lehető legjobb tizenegyet fogja pályára küldeni Bázelben, azaz nem pihenteti azokat a játékosait, akik egy esetleges sárga lapos figyelmeztetéssel kihagynák kedden a csoportelsőségről döntő, portugálok elleni mérkőzést Lisszabonban.

„A magyarok tavaly kifejezetten jól játszottak ellenünk és egy hónapja a portugálok ellen is. A vártnál rosszabb eredmények ellenére jó csapatnak tartom a magyart” – mondta Petkovic.

Xherdan Shaqiri úgy vélte, kemény meccsre számíthatnak, mert egy éve Budapesten is meggyűlt a bajuk a magyarokkal, akiket csak nehezen győztek le 3-2-re. „Vannak jó futballisták ellenfelünknél, nem lesz egyszerű dolgunk, de az első perctől száz százalékot fogunk nyújtani” – mondta a Stoke City középpályása, akit hiába faggattak a négy nap múlva esedékes lisszaboni találkozóról.

Yann Sommer kapus arról beszélt, hogy bár több hiányzója van a svájci együttesnek, de „elég mély a kerete”, így nem okoz gondot a pótlásuk. „Most megmutathatjuk, hogy nem csupán 23 játékosunk van, bárkit bedobhatunk a mély vízbe” – mondta a Borussia Mönchengladbach hálóőre.

A svájciak tájékoztatása szerint eddig 32 ezer jegy kelt el a találkozóra, de reményeik szerint szombaton megtelik a 37 500 szurkoló befogadására alkalmas St. Jakob Park.

A svájciak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a selejtezőcsoportot, amelyben a magyarok nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtve a harmadik helyen állnak, de utóbbi együttes már nem léphet előrébb, így – ahogy 1986 óta mindig – biztosan lemarad a világbajnokságról.

A svájci–magyar találkozó szombaton 20 óra 45 perckor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban az olasz Paolo Tagliavento sípjelére.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi – Bese, Kádár, Guzmics, Korhut – Pátkai, Elek – Varga, Stieber, Lovrencsics – Eppel

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.