Egy évre eltiltották a Juventus elnökét

MN

2017. szeptember 25., hétfő 19:17, frissítve: kedd 16:18

Egyéves eltiltást kapott az Olasz Labdarúgó-szövetségtől (FIGC) Andrea Agnelli, a Juventus elnöke – írja az MTI. A beszámoló szerint a sportvezetőt – akinek 300 ezer eurót (93 millió forintot) is fizetnie kell – jegyüzérkedés miatt tiltották el.

Az ügyészség vádja szerint Agnelli – aki végig tagadta bűnösségét – bizonyos ultracsoportoknak megkönnyítette a csapat hazai mérkőzéseire szóló jegyek és bérletek megvásárlását, illetve többször is találkozott az épp nyolcéves börtönbüntetését töltő Rocco Dominellóval, aki a nemzetközi ’Ndrangheta maffia tagja.

Az ügyészség eredetileg két és fél éves eltiltást, valamint két zárt kapus mérkőzést kért a Juventusra és annak elnökére. Giuseppe Pecoraro, a szövetséget képviselő ügyész az ítélethirdetés után jelezte, súlyosbításért fellebbez.

Agnellit a hónap elején választották meg az európai futballklubokat tömörítő szervezet (ECA) elnökévé.

Mellette a Juventus biztonsági főnöke, Alessandro D’Angelo 15 hónapos, míg a jegyeladásokért felelős Stefano Merulla és a korábbi marketingvezető Francesco Calvo egyéves büntetést kapott.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.