Gera: Látok fejlődést, de ezt meg is kell mutatni

MN

2017. szeptember 14., csütörtök 12:36, frissítve: csütörtök 12:50

A több hete sérült Gera Zoltán a Népszavának arról beszélt, bizonytalan a visszatérése a pályára. Mint mondta, biztos, hogy a következő két válogatott mérkőzésen (Svájc, Feröer szigetek) sem játszik, ugyanakkor már gondolkodik a jövőjét illetően.

„Biztos, hogy a futball körül szeretnék maradni az aktív évek után is” – mondta a Ferencváros játékosa, aki jelezte, Angliába jó kapcsolatai révén menne még tanulmányútra.

Arra a kérdésre, hogyan látja, változott-e az NB I a két itthon töltött időszaka között, elmondta, ma már több olyan külföldi játékos van Magyarországon, aki korábban elérhetetlen volt. Hozzátette, a színvonal és a játék minősége viszont biztosan nem változott, hiszen a nemzetközi kupákban továbbra sem szerepel jól egy magyar csapat sem.

„Bő másfél évtizeddel ezelőtt a ciprusi csapatokat még könnyedén legyőztük, ma már nem biztos, hogy így lenne... Látok fejlődést, de ezt meg is kell mutatni” – tette hozzá.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.