Kedden elhagyhatja a kórházat Hajnal Tamás

MN

2017. július 17., hétfő 11:46

Kedden elhagyhatja a kórházat Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki vasárnap a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett agyrázkódást.

„Picit fáj a fejem, van egy enyhe szédülés, de összességében egész jól vagyok” – mondta Hajnal Tamás a Fradi.hu-nak.

Hozzátette: a történtekről nem sok emléke van. „Az első emlékem az, hogy hordágyon vagyok, és mondtam az orvosnak, hogy vissza akarok menni a pályára. Természetesen erre mondták, hogy szó sem lehet róla, mert elvesztettem az eszméletemet. A vizsgálatok során kiderült, hogy nincsen semmi nagyobb jellegű probléma, megfigyelés céljából kell még bent maradnom” – fogalmazott a játékos.

Mint mondta, még nem tudja, mikor léphet újra pályára, és reméli, hogy minél hamarabb sor kerül erre.

Hajnal Tamás az első NB I-es fordulóban rendezett Ferencváros–Puskás Akadémia meccs 78. percében egy szerencsétlen összecsapást követően terült el a füvön. Ellenfele épp elrúgta előle a labdát, amikor a középpályás összeütközött vele. Andó-Szabó Sándor azonnal megállította a játékot, és odarohant a játékoshoz, aki nem mozdult. A bíró heves mozdulattal próbálta behívni a pályára a segítő személyzetet, akik észlelték a problémát, és befutottak. Hajnal még ekkor sem reagált, így rögzítették a nyakát, hordágyra tették, levitték a pályáról, és azonnal kórházba szállították.

Az M4 felvételét itt nézheti meg az esetről.

 

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.