Schiffer András: A stadionépítési őrület halálra sebezheti Orbán Viktort

2018. február 17., szombat 11:11, frissítve: hétfő 19:05

A Vasas-őrült Schiffer András első futballsokkja az 1986-os szovjet–magyar vb-csoportmeccs volt. Azóta végigjárta a legkietlenebb magyar stadionokat, de képtelen kiszeretni a hazai klubfutballból. A fradisták előli futásról és arról is beszélgettünk az egykori parlamenti képviselővel, miért fontosabb a jó körülmények között megtartott testnevelésóra egy csillogó stadionnál. Bírálja az MLSZ edzőképzését, és úgy véli, Patyomkin-falu a jelenlegi futballépítmény, mely ha összeomlik, a miniszterelnököt is magával ránthatja. Interjú.

– Minden egyes Vasas-meccsen kint van?
– Az összesre sajnos nem tudok kimenni, de keveset hagyok ki. A maradék alkalmakat a technika segítségével meg tudom oldani. Például tavaly októberben voltam a PlanB konferencián Lisszabonban, ahol furán néztek, amikor kiültem az előtérbe és a Vasas–Balmazújvárost elkezdtem nézni streamen. Nem kellett volna, elég lehangoló látvány volt. Amíg képviselő voltam, azért nehezebb volt megoldani a meccseket, ráadásul a német tulajdonos idején nem is volt kedvem. Nem jó, ha a tulajdonos hülyének nézi a drukkereket is.

– Aztán visszatért?
– Igen, amikor Jámbor János visszavette a klubot, utána már sűrűbben kijártam. Sőt, a 2014-es kampány idején úgy alakítottam a békéscsabai látogatást, hogy az egybeessen a Békéscsaba–Vasas NB II-es rangadóval.

– Nem furcsállták ezt a közvetlen kollégái?
– Nem. A tapolcai időközi előtti kampányban például úgy mentünk Ajkára, hogy a Vasas elleni összecsapás azért beleférjen, a tapolcai jelöltet is vittem magammal. Sowunmi Thomas, aki előtte a jelöltünk volt Székesfehérváron, akkor épp a Vasas ellen játszott az Ajkában. Furcsa helyzet volt, mondhatom.

 
Interjú vasas szurkolóként
Fotó: Bakó Bea / Azonnali.hu
 

– Miért lett Vasas-szurkoló?
– Az apámtól 2-3 éves koromtól azt hallottam, hogy a Vasasnak kell szurkolni. Őt és a bátyját a családi legenda szerint a nagybátyjuk vitte ki ’45-ben: egy rendes szociáldemokrata családban a Vasasnak kellett drukkolni. Ennek ellenére apám először egy Fradi–Tatabánya meccsre vitt ki, mert valami tanítványa meglepte a jeggyel. Arra emlékszem, hogy végig azt kérdezgetem tőle: na de hol a Vasas? Amikor már elég csúnyán néztek ránk, azt mondta, hogy most már fejezzem be. Rendszeresen 10-11 évesen, 1982 körül kezdtem el Vasas-mérkőzésekre járni osztálytársakkal, a nagybátyámmal. 1983-84-ben már egyedül jártam, célba vettem a B-közepet. A mai napig van, akit a Népstadion kakasülőjéről ismerek.

A nyakamba akasztottam a nagyanyám piros-kék függönyét, és mentem, aztán amikor a megállóban megláttak a fradisták, kellett szaladni.

Válogatottmeccsre is jártam persze.

– A Costa Rica elleni összecsapáson a sajtópáholy alatt láttam ülni. Most is kijár a válogatott-találkozókra?
– Persze, igyekszem. Gyerekkoromban tetőzött a fociláz, az 1986-os világbajnokság előtt mi vezettük a világranglistát, meg voltam győződve róla, hogy mi nyerjük a tornát. Gimi elsős voltam, meg akartak fűzni, hogy menjek a nyári táborba. Én meg mondtam, hogy nem fog összejönni, mert úgy számítottam, akkor fog majd hazaérkezni az aranygép a magyarokkal Mexikóból. Finoman szólva nem a tanulással foglalkoztam, hanem a válogatottal, s bukásra álltam fizikából. A 3-0-s magyar-brazil után kizárólag a nemzeti csapat járt az eszemben. Aztán megírtam ötösre a fizika témazárót, elkezdődött a vébé, és ott – ahogy a kortársaim nagy részében – bennem is eltört valami. A magyar-szovjetre valamiért pár perc késéssel kapcsoltunk oda, azt hittem képhiba van, amikor megláttam, hogy 0-3-ra állunk. Dráma volt, sokkal ritkábban jártam ki meccsekre ezután. Ahogy akkor Mezey Györggyel elbántak...A magyar foci máig tartó gyötrődésének sok oka visszavezethető oda. A hazai futball utolsó sikeres időszaka volt ez: 1984-ben ifi-Eb-győzelem Bicskei Bertalan vezetésével, 1985-ben a Videoton menetelése az UEFA-kupában – a Real elleni meccsen kint voltam szakadó esőben –, majd a vb-szereplés.

 
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

– Teljesen eltávolodott a focitól a ’86-os „dráma” után?
– Az 1996-97-es idényben kezdtem újra rendszeresen Vasas-meccsekre járni. Illovszky Rudolf megmentette a kieséstől a Vasast, és elkezdte pályára küldeni Váczi Zoltánt, úgyhogy volt mit nézni.

– Váczi nekem azt mondta, nagyon jó a kapcsolatuk, együtt jártak Vasas-meccsre, és ön beszélte rá a politikai szerepvállalásra.
– Zolit aktív játékoskorától kezdve ismerem, az igazságérzetével tisztában voltam, így a 2014-es parlamenti választás előtt kértük meg, hogy segítsen Angyalföldön. Moldován Laci barátom volt akkor az angyalföldi LMP-s jelölt, szintén hatalmas Vasas-drukker. Egy óriási szerelmi csalódás után ő csábított vissza 1996-ban a Vasas-pályára. Együtt jártunk végig olyan kies – NB I-es csapatoknak helyet adó – helyeket, mint Akasztó vagy Tiszakécske. Aztán ott voltam a debreceni Nagyerdőben, 2002-ben, amikor először kiestünk, majd a klub jelképes temetésén 2003. februárjában. Váczi Zoli nagyon aranyos volt, az önkormányzati választásokon is besegített. Néha nem értette, miért ott húzódnak a körzethatárok, ahol, s ő miért nem gyűjthet kopogtató cédulát az utca egyik oldalán, csak a másikon..

– Vissza a pályára: ahogy tudom, az Eb-n is kint volt a magyar válogatottat buzdítani.
– Toulouse-ban már ott voltam, óriási élmény volt. Azt persze kijózanító volt látni, ahogy Nagy Ádám labdaként pattan le Lukakuról. Viszont az eredménytől függetlenül a szurkolói vonulás egészen elképesztő érzés volt. Ahogy megtelt több ezer magyarral a folyóparti szűk utca…

 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

– Nem veszi el a kedvét a meccsre járástól egy andorrai vagy luxemburgi vereség?
– Nem. Engem a magyar foci érdekel, a külföldi nem is igen hoz lázba.

– Nincs is kedvenc csapata határon túl?
– Dehogy van. Nem is értettem azt, hogy másnak hogy lehet, mi közöm nekem egy spanyol csapathoz? A vb-ket, Eb-ket mindig megnéztem, viszont a BL, EL-döntők se érdekelnek. Én magyar klub csapatokkal, a magyar válogatottal tudok azonosulni, így vagyok összerakva..

– Szóval akkor is szurkol, ha a Ferencváros vagy a Videoton játszik nemzetközi meccset?
– Persze, ez csak természetes. A Vasas-táborban persze ez mindig vita tárgya volt. A 90-es évektől például a Videotont övezte a legnagyobb utálat a Vasas-drukkerek között. A Videotonról a vasasosok közül most sokan azt mondják, a hatalom csapata, nem szeretjük. Erre én meg azt mondom: a Honvédnál nem volt nagyobb állami kedvenc az ötvenes években, akkor Puskásékat is utálni kellene? Hazafias kötelesség szerintem, hogy az ember az aktuális nemzetközi kupaszereplőnek drukkoljon a nemzetközi kupameccsen.

– Amikor meccsre megy, cikkeket olvas a taópénzek elfolyásáról, elképesztő közpénzszórás mellett csökkenő nézőszámokról, és látja a színvonalat, nincs olyan gondolata, hogy hagyni kéne ezt az egészet a fenébe?
– A magyar közgondolkodás perverz mivoltának bizonyítéka, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet. Mondok egy példát: szeptemberben aláírtam a Jobbik által felkarolt bérunió tervét. Miután ezt megtettem, egy idősebb szociológus barátom – aki egyébként egyetért a törekvéssel – nyilvános Facebook-oldalon tette közzé, hogy mivel én „aláírtam a fasisztáknak”, megszakítja velem a barátságot. Látszólag ennek semmi köze a futballhoz, de mégis van. Ha valaki a barátom, abba bele kell, hogy férjen, hogy politikai kérdéseket homlokegyenest eltérően ítélünk meg. Ugyanígy elfogadhatatlan lenne, hogy én, aki egy másik politikai rendszerben megszerettem a focit, most azért ne járjak meccsre, mert az aktuális miniszterelnöki agenda élén a foci szerepel. Akkor is jártam meccsre, amikor azt sem tudtam, hogy Orbán Viktor a világon van.

 
Az épülő Pancho Aréna
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

– A profi fociban való, minden eddiginél komolyabb állami szerepvállalást illetően korábban azt mondta, bizonyos szintű közpénzköltést elfogadhatónak tart a labdarúgásban.
– Anno politikusként is elmondtam:

a Fidesz problémafelvetése, ahogy más témakörökben, úgy a fociban is néhol helyes, de a helyes diagnózis után egy pusztító terápiát választanak.

Helyes, hogy Orbán felismerte: a 20. századi Magyarországon a sport, azon belül a futball nagyszerű közösségszervező erővel bírt. Az erre szolgáló terek azonban a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus idején elkezdtek megszűnni, plázák épültek például a helyükre. Ebben egyébként a Fidesznek, az első Orbán-kormánynak is felelőssége van. Az egészség, a hazafias nevelés, a közösségépítés szempontjából egyaránt fontos a sport, s így abban sincs feltétlenül kivetnivaló, hogy az állam szerepet vállal benne, így a fociban is.

– Na, de hol a határa a közpénz elköltésének ezen a téren?
– A futballba befizetett összegek volumenével nem lenne gondom. Azzal viszont van, hogy vasba, betonba öntik. Eközben még a budai agglomerációban is tudok olyan települést, ahol a suli pincéjében tartják a testnevelés órát. Azok az ellenzéki megszólalások, melyek a stadion kontra lélegeztetőgép tengelyen mozognak, a nettó demagógiáról szólnak, ez nem fog lyukat ütni Orbán Vikor páncélzatán. Viszont

amikor valaki a falusi iskola szenespincéjében berendezett tornatermet összeveti a csillogó-villogó kisvárdai stadionnal, az már érdekesebb kép.

Miközben a mindennapos testnevelésnek a szervezeti keretei finoman szólva sem adottak, százmilliárdokat költünk stadionra. Ez a bajom. Ahogy a világon máshol is, a futball alapjait az iskolákban rakják le. Bár én a miniszterelnökkel szemben nem tartom magam futball szakembernek, az már látszik jó tíz év után, hogy a például a futball akadémiák rendszere sem sikertörténet.

 
Tállai András NAV elnök, országgyűlési képviselő az épülő mezőkövesdi stadionban
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
 

– Ráadásul most a Bethlen Gábor Alapból – vagyis a határon túli magyarok megsegítésére szolgáló összegből – olyan határon túli akadémiák is kapnak több milliárd forintot, melyek egy része biztosan nem magyar fiatalokat fog kinevelni, hisz az adott területen alig él magyar ajkú lakosság. Nem valószínű, hogy az intézmény kapujában megkérdezik majd, hogy az illető magyar-e vagy sem…Ha mégis, akkor ez etnikai megkülönböztetés.
– Önmagában nem bírálom, hogy a Kárpát-medencében keresünk honosítható játékosokat, az akadémiák gyér hatékonyságát viszont ideje lenne észrevennie Orbán Viktornak. A stadionépítésről pedig annyit: ez az őrület csimborasszója, teljesen értelmetlen folyamat.

– Mitől értelmetlen?
– Például attól, hogy Kozármislenybe építenek egy kétezres stadiont, majd a csapat kiesik a harmadosztályba. Ha a hülyeség fájna, sokan üvöltenének. Hogy Kisvárdán, Mezőköveden, Balmazújvárosban, és a magyar futball hasonló fellegváraiban miért kell új stadion, szintén nem fér a fejembe. Emlékszem, amikor bíráltam a stadionépítést, a miniszterelnök odaszólt nekem, hogy mit panaszkodom, a Vasas is kap új stadiont.

– Gondolom, nem plenáris ülésen történt.
– Nem, egy ötpárti után. Mondtam neki, hogy figyelj: én 11 éves korom óta megtanultam, hogy meccs elején, meg a végén megyek mosdóba, közben nem. Hozzászoktam a puritán szocreálhoz, nincs gondom vele. Azt gondolom, hogy Magyarországnak kell egy több tízezres nemzeti stadion, melyben akár nemzetközi kupadöntőket, óriási koncerteket meg lehet rendezni. Az összes többi arénát feleslegesnek érzem a magyar futball jelenlegi állapotában, amikor még a testnevelés órák szervezett megtartása is gondot okoz, az NB I-es átlag-nézőszám viszont alig haladja meg a kétezret. Olyan ez, mintha a tetőtől kezdenénk el építeni a házat. A taónál is meg kell nézni, hogy hasznosul.

– Hogyan? 
– Tisztázzuk: a társasági adó – ezt a parlamentben is elmondtam többször – attól, hogy sportcélra fordítják, ugyanúgy adóbefizetés, így közpénz, még ha nem is kerül be a központi büdzsébe. A közpénz hasznosulásáról: meg lehet nézni, hogy kisebb kluboknál a 10-14 éves gyerekek milyen körülmények között öltöznek, milyen fizetést kapnak az edzőik? Az ő trénereiknek kéne a legmagasabb fizetést adni a fociban, hisz ők a legfontosabb lépcsőfokok a fejlesztésben. Ha majd az utánpótlás, az iskolai sport rendbe lesz téve, el lehet gondolkozni, hogy a stadionokat is fel kéne már újítani. Addig nem.

 
Az Ilovszky Stadion
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

– Ha egyszer itt kormányváltás lesz, az NB I össze fog omlani, mert nem lesz többé kiemelt sportágfejlesztési támogatás, taó, klubok élén álló kedvezményezett helyzetű politikus, irgalmatlan tévés pénz – lépten-nyomon ezt hallani a hazai szurkolóktól, futballkedvelőktől. Osztja ezt a nézőpontot?
– Nem fekete-fehéren látom a dolgokat. Egyrészt ha egyszer kormányváltás lesz, az új hatalom már csak választói nyomásra is kivonja az irdatlan mennyiségű közpénzt a fociból, tehát ha innen nézzük, ez valós veszély. Nem követelték meg az állami pillér nélküli biztos fennmaradást a kluboktól, tehát az összeomlás simán bekövetkezhet. Az sincsen kitalálva, mitől fognak rentábilisan működni a frissen átadott stadionok.

– Tehát ön szerint a létesítmények felhúzása nem sportszakmai, hanem kizárólag politikai célt szolgál?
– Így van. Nem a fejlesztés az elsődleges cél, hanem a klientúra építés, egyes nagyvállalkozók kitömése közpénzzel. Ugyanezért titkolja körömszakadtáig a kormány azt is, hogy mely cégek, hova adják a taójukat, hisz így kiderülne, hogy politikailag motivált rendszerről van szó. Ha az iskolai testnevelést, vagy az utánpótlást fejlesztem, abból problémásabb kivenni a pénzt. Nyilvánvalóan erről van szó, ne nézzük egymást hülyének. Plusz Orbán Viktor az erőből ért, a nagy dolgokban lát fantáziát, s a stadionépítés ilyen. Sok pénzből húzzunk fel monstrumokat, melyek 50 év múlva is az én dicsőségemet hirdetik, majd ettől megjavul a magyar futball – ő így látja ezt a dolgot.

– Visszatérve a bajnokság összeomlásának lehetőségére..
– Tény, hogy 2015-ben, amikor a Kecskemétet, a Pécset, a Nyíregyházát kirúgták az NB I-ből, pénzügyi összeomlás szélén állt a bajnokság. Jó döntés volt a 12 csapatos első osztály, most – legalábbis a felszínen – nincsenek csődközelben lévő egyesületek. Viszont ez egy Patyomkin-falu, ebben benne van a taó, a direkt, indirekt politikai beavatkozások, melyeknek közük sincs a piaci viszonyokhoz. Ezért a kérdésben megfogalmazott félelem valahol jogos. Azokat a strukturális gondokat, melyek 2012 környékén majdnem bedöntötték itthon a profi focit, nem oldotta meg az MLSZ vagy Orbán Viktor. 2013-ban bent volt egy törvényjavaslatom, hogy kőkeményen szabályozzuk a látványcsapatsportágakban előbb a szakmai-pénzügyi követelményrendszert, utána az állami befektetést: nem szabad a sorrendet felcserélni. A javaslatom az volt, hogy ha már ilyen előnyt élvezhetnek a sportszervezetek, akkor feléjük is támasszon hasonló feltételeket az állam, mint mondjuk a banki és tőkepiaci szereplők felé.

– Ez pontosan mit jelentene?
– Hogy ne kelljen állami részről megtámasztani őket, valódi piaci folyamatok menjenek végbe. Ehhez persze társulnia kéne komoly kritériumoknak a szakma felé is. Például van ez az MLSZ által 20-25 éve működtetett Pro-licences edzőképzés. Eközben a Testnevelési Egyetem is ontja magából a sportmenedzsereket, képzett szakembereket, de a magyar futballra ez semmilyen hatást nem gyakorol. A szűk kör, aki Pro-licences-diplomát kap, bekerül a vérkeringésbe, és soha ki nem lökhetővé válik onnan. Az MLSZ részéről nem az volna a normális, ha játékosmenedzserként, klubmenedzserként csak olyan személyt engedne dolgozni, aki államilag akkreditált intézményben szerzett diplomát? Micsoda dolog, hogy az államilag megszerzett papírnak az MLSZ szemében semmilyen értéke nincs?

– Az MLSZ az edzőképzésre mondhatja azt, hogy az az európai szövetség, az UEFA égisze alá tartozó, a szervezet által elismert tananyagra épül.
– Bocsánat, de magyar adófizetőként hadd tegyem már fel a kérdést: ha az általam befizetett adóból fenntart a magyar állam egy egyetemet, ahol van edzőképzés, akkor a közhatalmi jogokkal felruházott, direkt és indirekt állami támogatásban részesülő sportszervezet, az MLSZ miért nem fogadja be az adóforintokból fenntartott képzést elvégző edzőket? Az orvostovábbképzés érdekes módon például megoldható az egyetemen, az edzői miért nem?

Nem arról van itt inkább szó, hogy a Mezey György – akit szövetségi kapitányként amúgy végtelenül tisztelek – és köre által anno megálmodott belterjes, szűk körnek fenntartott, kudarcot kudarcra halmozó futballvezetői lobbi megtartsa a hatalmát? Mert szerintem erről van szó.

Hány olyan magyar futballedzőt adott az MLSZ-képzés, aki Nyugat-Európában sikeres? A két világháború között, a kommunizmus alatt valósággal elárasztották a világot a fantasztikus tudású magyar trénerek, most hogy állunk ezen a téren? Egy csődtömeg a jelenlegi képzés, a stadionépítések előtt a kormányoldalnak talán ezt a helyzetet kellett volna például orvosolnia.

 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

– Nem ön az első, aki ádáz kritikusa az MLSZ-edzőképzésének. 
– Külföldön a 10-12 éves gyerekeknek nem az erőnlétüket fejlesztik, hanem hagyják játszani őket. Itthon meg bajnokságban kell futballozni, ez őrület, romboló döntés... A magyar fiatalok 18-19 évesen még versenyképesek, aztán vége a dalnak. Nézzük meg Mervó Bence, Filkor Attila, Koman Vladimir történetét, ők a bizonyítékok arra, hogy fiatalon a magyarok még egy szinten vannak a későbbi világklasszisokkal, a felnőttek között pedig csődöt mondanak. Szerintem nem a fizikumukkal, technikájukkal volt a gond, mentálisan nem bírták a terhet, ez pedig elsősorban az elfuserált magyar edzőképzés hibája.

– Az edzőképzést a szövetség irányítja. Probléma-e az ön szerint, hogy az MLSZ vezérkarában zömmel nem futballhoz szorosan kötődő szakemberek ülnek?
– Az, hogy egy sportági csúcsszervben nem csak az adott sportágat tökéletesen értő szakemberek ülnek, természetes. Ez mindig is így volt. Garancsi István a pénzét teszi bele a magyar fociba – azt most hagyjuk, hogy Orbán Viktor oligarchájaként miként tett szert a vagyonára –, persze, hogy ott van, és az sem baj, hogy Török Gábor a magyar társadalmi viszonyokra rálátó politikaelemzőként bent van az elnökségben. Picit olyan ez, mint a kormány: oda sem a szakemberek kellenek, hanem a megfelelő politikusok. A kérdés az, hogy az elnökség alatt milyen szakapparátus ül a bizottságokban, ők értik-e a szakmát?

– A magyar foci egy időben járta a holland, később a német utat, utóbbi szakemberek most is ott vannak az utánpótlás válogatottak körül. A külföldi tudást kell mindenképp importálni, vagy érdemes ötvözni a magyarral?
– Én kívülről, nem szakemberként azt látom, hogy a német út – Dárdait, Bódog Tamást, Michael Oenninget és Bernd Storckot is ide veszem – kifejezetten pezsdítőleg hatott a magyar közegre. A magyar futball történetéből, hagyományaiból fakadóan is számos ponton kapcsolódik a német-osztrák labdarúgáshoz. Még akkor is, ha a 30-as évektől kialakult a magyar stílus is. Viszont az is látszik, hogy a német mentalitással megáldott edzők a magyar focista lelkületével nem tudnak mit kezdeni. Ami a zuhanyhíradóból kihallatszott a játékosok részéről Storckkal szemben, most ugyanez hallatszik Oenninggel kapcsolatban a Vasasnál. Az a panasz róluk, hogy nem törődnek a játékos lelkével. Ők bizonyosan nem olyan közegben nőttek fel, ahol erre egészen különleges figyelmet kellene fordítani. Érdekes, a volt Honvéd-edző olasz Rossinak nem volt ilyen típusú konfliktusa a játékosokkal. Megjegyzem, van sportpszichológus képzés is a hazai állami felsőoktatásban, mégsem veszi ezt igénybe minden hazai klub. A futballfejlesztésnek ez is a része kellene, hogy legyen, akár tegyék kötelezővé az NB I-ben. A futballista menedzserekről csak annyit, tele van kóklerekkel a magyar foci. Az Eb-n szerepelt játékosaink nem voltak rosszabbak, mint az albán, izlandi játékosok, mégis alig lehetett eladni néhányukat a torna után. Hogy lehet ez? Ez egyszerre menedzselési és mentális probléma.

– Van egyáltalán megfelelő piac idehaza ahhoz, hogy iparággá váljon a futball?
– Miért ne lehetne? Portugáliában is van, mely sok tekintetben hasonlít Magyarországra. Ha valahol jól érzem magam külföldön, az ott van. A múltjukat, a lélekszámukat, az életszínvonalukat nézve nem állnak annyira távol tőlünk. Bár nekik előnyük, hogy volt gyarmatbirodalomként Afrikából számtalan fiatal tehetséget tudnak áthozni, de állítom, hogy ha ők velünk azonos lélekszámmal tudnak világszínvonalú klubfutballt, válogatottat csinálni, mi is tudunk.

– A sokszor csillagászati focista fizetésekről mi a véleménye?
– Ugyanúgy az állami dotációnak köszönhető, hogy a közpénzből kisegített klubok többet tudnak költeni a bérekre. A lengyel bajnoksághoz képest ugyanakkor nincs szó csillagászati összegekről, és ha a magyar foci akarja tartani a szintet, akkor lépést kell tartani a lengyel, horvát, osztrák, cseh fizetésekkel. A probléma a következő: a magas hazai focistabérekhez nem társul komoly mentális erő, így eredmények sem jönnek, ez pedig a gigászi futballköltségek mögött elolvasztja a megmaradt társadalmi támogatottságot, és csak dühöt szül a futballal szemben. Ha nem lesz változás, szép lassan ki fog alakulni egy futballellenes közhangulat, ez pedig végképp tönkreteheti itthon ezt a sportágat.

Talán a stadionokat nem fogják lerombolni, de az emberek azt fogják mondani, hogy évekig öntötték bele a pénzünket, nulla eredményt sikerült elérni vele, inkább pusztuljon az egész.

– Szóval azt állítja, hogy amíg ez a politikai kurzus van, addig nincs remény a rendszerszintű megújulásra a magyar futballban?
– Azt nehéz lenne állítani, hogy Orbán Viktort ne érdekelné a politikai racionalitás. Ezért abban bízom, hogy ha már neki szívügye a foci, fel fogja ismerni, hogy az általa képviselt fejlesztési irány hosszú távon veszélybe sodorhatja a sportág fennmaradását. Ráadásul a stadionépítési toposz nagyon könnyen Orbán Waterlooja lehet. Előbb-utóbb rá kell ébrednie Orbánnak, hogy ha egyéb politikai okokból valamikor kedvezőtlenné válik a lapjárás számára, akkor a stadionépítési őrület halálra sebezheti.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.17.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.