Semmi kétség, a Manchester United a legvastagabb pénztárcájú

MTI

2018. január 17., szerda 13:00, frissítve: szerda 13:19

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közleményéből kiderül, az Európa Liga-győztes angol együttes a megelőző évhez képest 32 százalékkal növelte a számlájára érkező pénzösszeget: 689 millió eurós bevételre tett szert az egy évvel korábbi, 521 millióval szemben.

A kimutatás alapján az NB I csapatai átlagosan 5 millió euróval gazdagodtak a legutóbbi pénzügyi évben.

A manchesteri klub ezzel megelőzte a két spanyol nagycsapatot, a Barcelonát és a BL-győztes Real Madridot (620-620 millió euró), a Bayern Münchent (592 millió), a Paris Saint-Germaint (542 millió) és a Manchester Cityt is (533 millió).

A 700-nál is több európai élvonalbeli klub összesen 18,5 milliárd eurót termelt (szemben az egy évvel korábbi 16,9 milliárd euróval), ám a kimutatás szerint ezen összeg nagy részét (9,1 milliárd eurót) a 30 leggazdagabb együttes hozta össze. Érdekesség, hogy 1996-ban „mindössze” 2,8 milliárd euró volt az európai összbevétel.

A tanulmány szerint a Premier League – elsősorban a televíziós jogdíjakból adódó – fölényét mutatja, hogy az ott középcsapatnak számító Bournemouth annyi pénzt keresett, mint a háromszoros BL-győztes olasz Internazionale. A Premier League klubonkénti átlagos bevétele 244,4 millió euró, míg az olasz bajnokságé 100,2 millió.

A Vörös Ördögök a legnagyobb bevétel mellett a legnagyobb működési nyereséget is elkönyvelhették (232 millió euró), igaz, a legnagyobb nettó adósságot (561 millió euró) is ők görgetik maguk előtt.

A beszámoló kiemeli, a játékosigazolásért kifizetett pénzösszeg is rekordot döntött: az európai klubok összesen 5,6 milliárd eurót költöttek új labdarúgókra 2017 nyarán.

A szerkesztő ajánlja

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.

Molnár Csaba

Az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz trollok mindennapjai

Tizenhárom orosz a Facebook és Twitter segítségével dróton rángatta az amerikai választók tömegeit.