Horror állapotok voltak a húsboltban

MNO

2016. július 5., kedd 10:44

Egy dunavarsányi húsboltban tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A vállalkozás előállítói tevékenységét a higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 27 tétel, összesen mintegy 10,5 tonna nem nyomon követhető élelmiszer forgalomból történő kivonását – olvasható a hivatal honlapján.

A dunavarsányi húsboltban általános takarítatlanság uralkodott. Az eszközöket nem tudták fertőtleníteni, mert a beszáradt, rozsdás fertőtlenítőberendezés nem volt bekötve. A rovarhálók hiányoztak, a hűtők penészesek voltak. A daraboló- és húskészítmény-előállító helyiségben nem volt hűtés, az erre szolgáló egység fel sem volt töltve hűtőgázzal. A teremben 23 fokot mértek a Nébih ellenőrei, az ott tárolt sertés kabátszalonna hőmérséklete is ugyanennyi volt. A hűtőkben az alapanyagokat, a félkész- és késztermékeket elkülönítés nélkül tárolták – írja a honlapján a hivatal.

A termelési napló alapján a számlákon szereplő és a felhasznált alapanyagok nem voltak összeegyeztethetőek, ami lehetetlenné tette a termékek nyomon követését. A különböző fűszerek és belsőségek felhasználását egyáltalán nem dokumentálták.

A Nébih szakemberei haladéktalanul elrendelték 27 tétel, mintegy 10,5 tonna élelmiszer forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt a hatóság az egység előállítói tevékenységét felfüggesztette.

Az eljárás folyamatban van, az egység milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a „jogsértéslistán”.

Legolvasottabb cikkek