A Genk edzője meg akarta sorozni a Vidit

FFT

2012. szeptember 21., péntek 00:17, frissítve: péntek 00:24

Mario Been nem lett volna elégedett az 1-0-s győzelemmel. A Genk mestere szerint csapata megérdemelten győzött több gól különbséggel.

„Az első gól megszerzéséig is türelmesen játszottunk, de utána a csapat megnyugodott és továbbra is kezdeményező maradt. Felmerült, hogy magas labdákkal próbálkozzunk, de rá kellett jönnünk, hogy ehhez nincsenek meg a megfelelő embereink és mivel a Videoton nem akadályozta meg a labdakihozatalainkat, így inkább a labdatartásra és a szélről beadott labdákra koncentráltunk.  Nagyon sokat számít, hogy három gólt sikerült rúgnunk, és hozzáteszem, nem lettem volna elégedett az egygólos győzelemmel. Egyik mérkőzés jön a másik után az Európa Ligában és ha hasonló formában játszunk, mint ma, akkor lesz esélyünk továbbjutni a csoportból.” – nyilatkozta Mario Been.

 

Fotó: Beke Norbert

 

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.