A klublegenda marad a Barca igazgatója

FFT

2012. június 13., szerda 07:50, frissítve: szerda 07:54

Hosszabbított a Barcelona technikai igazgatója, Andoni Zubizarreta: a korábbi zseniális kapus új megállapodása 2014. június 30-ig szól.

Andoni Zubizarreta, a katalán egyesület korábbi kapusa – aki tagja volt a Johan Cruyff által irányított sikercsapatnak –  2010-ben, Sandro Rosell elnökké választását követően érkezett a Barcelonához – a technikai igazgatói posztra (elődje a Laporta-éra meghatározó alakja, Txiki Begiristiain volt).

A felek akkor egy hároméves szerződésben állapodtak meg, ám mivel a vezetőség elégedett "Zubi" munkájával, már hetek óta téma volt a spanyol médiában, hogy hamarosan megújulhat a vezető kontraktusa.

Az új szerződés alapján Zubizarreta 2014. június 30-ig mindenképpen a Barcánál marad, s amennyiben a klub és ő maga is sikeresnek találja majd a közös munkát, úgy egy opció érvényesítése esetén a kontraktus automatikusan meghosszabbítható 2016-ig.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.