A Manchester City máris behálózta Van Persie-t?

FFT

2012. július 6., péntek 14:40

Megkezdődött a versenyfutás Robin van Persie-ért: a holland csatárt korábbi csapattársa, Kolo Touré csábítja a Manchester Cityhez.

„Robin igazi klasszis. Játszottam vele, ismerem őt, és nagyszerű ember – nyilatkozta az elefántcsontparti középhátvéd. – A Citynél nagyszerű játékosaink vannak, és a klub úgy cselekszik az átigazolási piacon, ahogy szeretne, de számomra Robin érkezése nagyszerű hír lenne, mert tisztában vagyok vele, mire képes.”

A nyilatkozatnak persze könnyen lehet alapja, ugyanis Angliában arról is cikkeznek, hogy a City máris megkörnyékezte Van Persie-t, pontosabban ügynökét, Kees Vost, aki – az erre vonatkozó tiltó szabályok ellenére – felvette a kapcsolatot az angol bajnok képviselőivel, ám ezt a londoniak nem tudják bizonyítani. 

Csütörtökön állítólag Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere, illetve Ivan Gazidis, a klub ügyvezető elnöke is beszélt telefonon az ügynökkel, hogy kifejezzék rosszallásukat az ügyben betöltött szerepével kapcsolatban.

A 28 esztendős futballista 2004-ben érkezett az Arsenalhoz, azóta 194 bajnoki mérkőzésen 96 gólt szerzett.  

Az elmúlt években Kolo Touré mellett Emmanuel Adebayor, Gaël Clichy és Samir Nasri is az Arsenaltól szerződött a manchesteri világoskékekhez.

 

 

Angliában már City-mezben képzelik el Van Persie-t

 

(nso.hu, goal.com)

Forrás: nso.hu; goal.com

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.