Czvitkovics tudja, hogy kell mattolni a Gentet + Videó

FFT

2012. augusztus 7., kedd 13:00, frissítve: kedd 13:08

A Kortrijk válogatott labdarúgója bízik a magyar kupacsapatok továbbjutásában, és állítja: a Loki jobb futballra képes, mint a BATE, a Videoton pedig olyan szervezetten védekezik, amilyet magyar csapattól ritkán látni.

Czvitkovics Péter nem az a futballista, akiről mostanság rendszeresen ír a magyar sajtó.

Érdekes, hogy amíg a Debrecen csapatkapitánya volt, rengeteg Lokival kapcsolatos kérdésben foglalt állást, újságok, tévék kérték ki a véleményét, és a szurkolóknak is természetes volt, hogy a középpályás rendre helyet kap Egervári Sándor keretében. Amióta viszont Belgiumba szerződött, az újságírók elfelejtették, a drukkerek lemondtak róla, a szövetségi kapitány pedig nem keresi.

Holott Czvitkovics Péter az NB I-nél erősebb Jupiler League-ben futballozik, és bár az előző szezonban sérülés is hátráltatta, 19 mérkőzésen pályára lépett a Kortrijk csapatában. Noha több szakember legyintett, amikor a labdarúgó elfogadta a belga „kiscsapat” ajánlatát, a Kortrijk előző szezonban elért eredménye, valamint egy néhány hete játszott felkészülési meccs bizonyította: magasabb szintre lépett, amikor légiósnak állt.

 

 

„Sokan rossz döntésnek tartották az átigazolást, leírtak, mondván: egy gyenge belga együttesbe szerződtem – nyilatkozta a FourFourTwo-nak a 10-szeres válogatott labdarúgó. – Nos, ez a gyenge belga csapat tavaly kupadöntőt játszott, rájátszásba került, és csak az öt topklub előzte meg a bajnokságban. Más kérdés, hogy egyelőre nem sikerült állandósítani a helyem a kezdőben, de talán ez is mutatja, hogy minőségi társaság a miénk. Ennek ellenére én készülök becsülettel, a felkészülési találkozókon is gólokat szereztem, gólpasszokat adtam, szóval most már az edző kezében van a sorsom.”

Hogy mekkora a különbség egy belga „kiscsapat” és az Újpest között, azt egy nyári összecsapás mutatta meg: a lilákat a magyar egyesület belgiumi edzőtáborának egyik mérkőzésén a Czvitkoviccsal felálló Kortrijk 5-0-ra kiütötte...

„Abból a meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert az Újpest átalakulóban lévő együttes volt, mi pedig egy két-három éve összeállt gárdával álltunk fel. Láttam az Újpest bajnoki meccseit, és bár nem rajtoltak túl jól, látni a lilákon a fejlődést. Ugyanakkor az a júliusi edzőmeccs is megmutatta: a belgák gyorsabb futballt játszanak, mint a magyar gárdák. Letámadtuk az Újpestet, ami szokatlan egy hazai csapat számára, így nem is volt nagyon ellenszer a stílusunkkal szemben.”

Lapozz, és megtudod, mit vár az európai kupákban érdekelt magyar csapatoktól Czvitkovics Péter.

---- Oldal címe ----

Czvitkovics természetesen figyelemmel követi az európai kupákban érdekelt magyar klubok teljesítményét: ma is siet haza, hogy a tévében nézze a Loki BATE elleni találkozóját, a Gent-Videoton El-selejtezőre pedig már jegye is van.

„Mindenki erősebb BATE-ra számított, de ettől még dicséret illeti a Debrecent, mert a Loki játszotta a jobb futballt az első meccsen – értékelte korábbi együttesének múlt heti produkcióját. - Hallottam, hogy a visszavágón már visszatérnek azok a BATE-játékosok, akik az olimpián szerepeltek, tehát biztos nehezebb dolga lesz a DVSC-nek, de én bízom a továbbjutásban. A következő körben pedig bármi megtörténhet. Annak idején a Levszki is esélyesebbnek számított, mégis túlléptünk rajta. A Vidiről annyit, hogy látni, mennyire szervezett a fehérvári együttes védekezése. Ilyen tudatos, fegyelmezett, precíz védőmunkát ritkán látni magyar csapattól - és ez nyilvánvalóan Paulo Sousa munkájának gyümölcse. A modern futballban már csak az a csapat érhet el eredményt Európában, amelyik stabil hátul. A Gent ugyanakkor remek csapat, és bár mindenki mondja, hogy hazai pályán nagyon erős, én emlékszem, hogy verhető… A Kortrijkkal 3-2-re nyertünk a stadionjában.”

Méghozzá ezzel a Czvitkovics-góllal!

A magyar légiós találata 0:53-tól látható:

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.