Dani Alves: Nem a szerencsén múlt

FFT

2011. december 12., hétfő 16:54, frissítve: csütörtök 18:33

Daniel Alves szerint José Mourinho hiába állítja, a Barcelona győzelme egyáltalán nem a szerencsén múlott a szombati El Clásicón.

Pep Guardiola irányítása alatt nyolcadik győzelmét aratta a Barcelona a Real Madrid ellen tizenkét mérkőzésből, de a statisztikák ellenére a madridiak portugál edzője szerint a Barca szombati győzelmében a szerencsének volt a legnagyobb szerepe.

„Ez az ő véleménye, amit tiszteletben is tartunk, de szerintem azért győztünk, mert mi voltunk a jobb csapat” – adott hangot ellenvéleményének Dani Alves.

„Rosszul kezdtünk, de nem estünk kétségbe. Gratulálnom kell Victor Valdésnek, mert nem hagyta, hogy az első percben vétett hibája teljesen összezavarja, hihetetlen teljesítményt nyújtott” – tette hozzá a brazil.

„Ha megnyered az El Clásicót, az hatalmas erőt ad, az ellenfelet viszont lehúzza. Sokan már azt mondták, a Real biztosan bajnok lesz idén, de én korábban is elmondtam, a végsőkig küzdeni fogunk. Három pontot hoztunk el idegenből, a saját környezetükből, és remélem, hogy az ezzel gyűjtött önbizalom a bajnokság végéig kitart” – hangsúlyozta a győzelem jelentőségét a szélső.

Forrás: The Telegraph

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.