Elhunyt a közkedvelt spanyol edző!

FFT

2012. június 7., csütörtök 10:21, frissítve: péntek 07:12

Elhunyt a Sporting Gijón egykori, a Villarreal nemrég kinevezett vezetőedzője: az 54 éves Manuel Preciado infarktust kapott, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

A tapasztalt szakember utoljára szíve csapatát, a Sporting Gijónt irányította, a rossz eredmények miatt azonban távozni volt kénytelen, a szurkolók támogatása ellenére.

Szerdán lett hivatalos, hogy az élvonalból nagy meglepetésre búcsúzó Villarreal szerződést kínált Preciado számára, pénteken már a bemutatást ejtették volna meg a stadionban. Délelőtt azonban érkezett a lesújtó hír: a vezetőedző elhunyt.

Preciado edzői pályafutása legnagyobb eredménye volt, hogy öt alkalommal is élvonalba kormányozta csapatát, és ennél is többen ismerték arról, hogy 2011-ben neki sikerült megszakítania José Mourinho legendás hazai győzelmi sorozatát.

Forrás: Marca

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Orbán és Soros egy csapatban játszik? „Soros-szervezetet” pénzel a BM

Több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő szervezet, amely tagja a milliárdos civil hálózatának is.

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.