Guardiola édesanyjának fáj fia döntése

FFT

2012. május 11., péntek 10:10, frissítve: péntek 10:13

Az ideiglenesen visszavonuló Barcelona-edző szülei a Catalunya Rádiónak értékelték Pep távozását.

Pep Guardiola szülei elárulták, hogy a Barcelona edzője miért döntött az ideiglenes visszavonulás mellett. Az édesapa, Valentí Guardiola, és az édesanya, Dolors – akik a helyszínen zokogták végig Pep búcsúbeszédét, amelyet az utolsó hazai mérkőzését követően mondott – a Catalunya Rádiónak adott interjút és világított rá az elhatározás hátterére.

„Láttuk, hogy agyonhajszolja magát, mert annyira átéli mindezt, a munka nagyon kimerítette. A nap 24 órájában a focira gondolt, a szurkolókra. Nagyon nagy felelősségérzés dolgozik benne.”

Arra kérdésre, hogy van-e esély Guardiola visszatérésére, illetve arra, lenne-e elnök a Barca legsikeresebb edzője, a következőket felelte a büszke apa:

„Nem hiszem, hogy Pep visszatérne elnökként a klubhoz, de persze nem is látok bele a fejébe. Nem tudom, hogy mit fog csinálni, csak az a biztos, hogy a következő munkájának is teljesen át fogja adni magát, ahogyan tette ezekben az években a Barcánál. Maríát egy kicsit megérintette a szituáció, mivel már nagyobb, úgy tűnik, hogy jobban megszenvedi, mert látja, hogy mi történik az apukájával.”

Aztán Dolors kért szót: az anya meglepő őszinteséggel bevallotta, fájt neki, hogy Pep a távozást választotta.

„Amikor Pep megmondta nekem, hogy elhagyja a klubot, akkor az a hír összeszorította a szívemet, de láttam, hogy szüksége van a pihenésre, kikapcsolódásra. Részben tehát fájt a döntése, mert a Barca mégiscsak a Barca, de az első az egészség. A szurkolóknak a beszédéből leginkább az tetszett, amikor azt mondta: Engem soha nem fogtok elveszíteni. Ez nagyon jól esett nekik.”

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.